Élet-Stílus

Holland-spanyol döntő lesz

A kiesés szakaszban parádézó, az eltiltott Müller nélkül felálló német csapat képtelen volt megismételni az angolok és az argentinok elleni teljesítményt. Trochowski nem tudta megfelelően pótolni a Bayern Müchen gólerős szélsőjét, de aligha ezen múlott.
A Löw-csapat ugyanis csak olykor indult meg az ellenfél kapuja felé – akkor is lassú és pontatlan volt -, jobbára védekezett. A spanyolok kedvükre adogathattak, miután az ellenfél mélyen visszahúzódott, ámbátor jelentős mezőnyfölényükkel sokáig nem tudtak mit kezdeni. David Villa és Puyol helyzetén kívül nem igazán hozták rá a frászt Neuerra, akinek csak a csatár kiugrásánál kellett mentenie, a védő fölé fejelt (akkor még…).

GALÉRIA

GALÉRIA

A nagy tét rányomta a bélyegét a fiatal német csapat teljesítményére, s önbizalmát is kikezdte. A korábban látott kreatív játéknak nyoma sem volt, a Nationalelf tagjaiból az ötlet mellett a bátorság és a kockázatvállalás is hiányzott, igaz ez a kulcsemberekre is.

A szünet után a korábbiaknál is nagyobb volt az érettebb, rutinosabb és jobban futballozó spanyolok fölénye, csakhogy az átlövések után a labda rendre elkerülte a kaput. Pedro lehetőségénél pedig Neuer védett, majd ugyanennek az akciónak a végén David Villa centikkel maradt le egy beadásról. Nyomtak a spanyolok, érett a gól…

Kroos beállásával valamivel megélénkült az addig az ellenfél térfelére is alig-alig jutó Németország válogatottja, és ha a leverkuseni cserember pontosabb, a vezetést is megszerezhette volna övéinek, Casillas azonban védte a kapu bal oldalába tartó lövést. Nem sokkal később egy pontrúgás, egy szöglet eldöntötte a továbbjutás sorsát.

A 10 méterről a kapu bal oldalába bólintó Puyol lett a spanyolok hőse, merthogy a folytatásban hiába próbált meg rohamozni Németország, a főleg a beívelésekre épülő támadások nem hoztak eredményt – sőt, kontrákból növelhették volna előnyüket a spanyolok, de újabb gól már nem esett.

A két évvel ezelőtt Európa-bajnokságot nyert Spanyolország története során először játszhat vb-döntőt, ellenfele a hozzá hasonlóan első vb-elsőségére hajtó Hollandia lesz, amely kedden 3-2-re legyőzte Uruguayt. A vb-k történetében először esik meg, hogy Európán kívüli torna döntőjében mindkét együttes az öreg kontinenst képviseli.

Kassai nem nyúlt a zsebébe

Kassai Viktor, az elődöntő magyar bírója néhány helyzetben tévesen ítélt, azonban összességében jól vezette a mérkőzést, amelyen egyetlen lapot sem mutatott fel.

Elődöntő:
Spanyolország-Németország 1-0 (0-0) – percről percre
Durban, Durban Stadion, 60 960 néző, v.: Kassai Viktor
Gól: Puyol (73.)
Spanyolország: Casillas – Ramos, Piqué, Puyol, Capdevilla – Busquets, Xabi Alonso (Marchena, 93.) – Iniesta, Xavi, Pedro (David Silva, 86.) – David Villa (Fernando Torres, 81.)
Németország: Neuer – Lahm, Friedrich, Mertesacker, Boateng (Jansen, 52.) – Trochowski (Kroos, 62.), Khedira (Gomez, 80.), Schweinsteiger – Podolski, Özil – Klose

Ajánlott videó

Olvasói sztorik