Élet-Stílus

Baráti tömegverekedés lesz országszerte

A kampányidőszak finisében a Negyedik Köztársaság nevű szervezet remek alkalmat talált a feszültség levezetésére. Egy héttel a pártok összecsapása előtt, a nemzetközi párnacsata napján, azok püfölhetik egymást világszerte, akik a közterek használatát értelmezik újra a vánkos-ütközettel.

Az idén már harmadik alkalommal rendezik meg a párnacsata napot, amelyre több ezer érdeklődőt várnak a budapesti Clark Ádám téren és 12 vidéki helyszínen. A rendezvényt szervező Negyedik Köztársaság szóvivője, Istvánffy András az fn.hu kérdésére elmondta, hogy a programot minden helyszínen előre bejelentették a rendőrségen állampolgári gyülekezés címszó alatt.

Az esemény fennállása alatt Szombathelyen volt csak probléma az engedélyeztetéssel 2008-ban, de amikor a rendezvény nevét megváltoztatták, a „Tüntetés a hétköznapok szürkesége ellen” már simán kapott zöld utat a hatóságoknál. A közösségépítő akció után a szervezők vállalják a takarítást, illetve számítanak a résztvevők lelkes segítségére is.

A Negyedik Köztársaságnak flash mob szervezéseken kívül politikai ambíciói is vannak, céljuk, hogy az őszi önkormányzati választásokon az I., a II. és a XII. kerületben bejutassanak egy-egy embert a képviselőtestületbe. Fő törekvésük, hogy elmozdítsák a bal-jobb oldali beidegződéseket, illetve eltolják a képviseleti demokráciát a közvetlen demokrácia irányába. Tevékenységük már oly mértékben ismert, hogy még a választásokra alapított Összefogás Párt is az ő szlogenjüket („már nincs jobb és bal, csak fent és lent”) akarta lenyúlni. Mikor ezt a szervezet szóvá tette, a pár alelnöke nagyvonalúan felajánlotta, hogy akkor csatlakozzanak ők is a párthoz.

A Negyedik Köztársaság azonban a nemzetközi párnacsata napján, április 3-án, szombaton 16 órakor országszerte politikamentes, szórakoztató programot ígér. A szabályok szerint a résztvevőknek csak puha párnát lehet használniuk, illetve csak olyan embert üthetnek meg, akiknél szintén van párna. Azt javasolják továbbá, hogy szemüveg nélkül vessék magukat a csatázók a tömegbe. Kulturált verekedést kívánunk!

A szerző a Sanoma Médiaakadémia hallgatója!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik