A rendszerváltás óta fontos kérdés, hogy 1944–45-ben a Vörös Hadsereg megszállta vagy felszabadította Magyarországot. A Terror Háza Múzeumban az 1944–45-ös éveket bemutató terem a „Kettős megszállás” elnevezést kapta: a szovjetek kiűzték hazánkból a nácikat, de ezzel együtt megszállták az országot – mondja az fn.hu-nak Máthé Áron történész, a múzeum munkatársa.
A legtöbb ország esetében Sztálin a felszabadításra adott utasítást, míg Magyarország esetében az elfoglalásra. A fővárosunk ostroma után osztogatott emlékérmen is az szerepel: Budapest bevételéért. Más városoknál az emlékérmen a felszabadítás szó szerepel. Ezzel a vita gyakorlatilag el is dőlt, de nézzük a definíciókat.
Sztálin nem bajlódott fogalmakkal
A felszabadítás azt jelenti, hogy egy külső bevatkozás visszaadja egy adott terület lakossága számára az önrendelkezés lehetőségét. A megszállás során ezzel szemben a beavatkozó ország az államformáját, a társadalmi rendjét és általában az akaratát rákényszeríti a meghódított területre. A második világháború után furcsa helyzet alakult ki, és feltehetően a vita is ebből táplálkozik: Kelet-Európában a felszabadítás egybeesett a megszállással.
Szovjetek tartanak Budapest felé (MTI)
Sztálin már 1945 tavaszán kijelentette: amelyik országból a Vörös Hadsereg űzi ki a németeket, ott bevezetik a kommunista államrendet. Így a gyakorlatban a „felszabadítás” csak kommunista szempontból volt az, minden más nézőpontból viszont megszállás. Erőszak, rablás, gyilkosság jutott barátnak és ellenségnek is, természetesen azért eltérő „mennyiségben”.
Nem volt kegyelem
Milovan Gyilasz, jugoszláv író és politikus szóvá is tette Sztálinnak hadserege mérhetetlen brutalitását a baráti Jugoszláviában: a katonának joga van elvenni, ami jár neki – volt a tömör válasz. Szolzsenyicin Gulag szigetcsoport című könyvéből tudjuk, hogy nemcsak a német, hanem a lengyel nőket is számolatlanul becstelenítették meg a „felszabadítók”. A különbség annyi volt, hogy őket életben hagyták, míg az igazán „vagány” szovjet katona a német nőt az erőszak után megölte – idézi a történész. Ám hasonló módon viselkedtek a balti államokban, de néha még a korábbi szovjet területeiken is, például Ukrajnában.
ostrom, megszállás, embermentés
Az fn.hu sorozatot indít a hétvégén Budapest ostromáról, szovjet megszállásról. Korábbi cikkünk az ostromgyűrűből való kitörésről szólt, a következő részből pedig kiderül: a spiclik nemzete vagyunk-e.
Több oka is van, hogy miért. A szovjet katonák többsége távoli, teljesen más szokású országrészekből érkezett. Gazdaságilag fejletlen, vad területekről és életkörülmények közül „csöppentek” a fényes európai városokba. Máraitól tudjuk, hogy szinte függői voltak az óráknak, hosszú ideig el tudták hallgatni a ketyegésüket. Eleve nehéz volt „civilizált viselkedést” elvárni tőlük, a lakossággal tényleg barbárok módjára bántak.
Tüzelték a bosszút
Igen erős propaganda működött a szovjet hadseregben. Levelezőlapokat küldtek saját katonáiknak, amelyben az otthonmaradottak szenvedéseiről írtak, arról, hogyan kínozták meg rokonaikat a nácik. Ilja Ehrenburg szellemi vezetése alatt a propaganda kifejezetten kegyetlenkedésre sarkallta őket: „Ha megöltél egy németet, ölj meg még egyet!”, „Tegyétek magatokévá a büszke német asszonyokat!” – harsogták. Egyes, ideiglenesen visszafoglalt helységekben, Poroszországban vagy nálunk Nyíregyházán a mai horrorfilmeket megszégyenítő cselekmények nyomait lehetett dokumentálni.
Szovjetek tartanak Budapest felé (MTI)
Létezett egyfajta rejtett propaganda is: a katonák rendszeresen küldhettek haza néhány kilós csomagokat. Ehhez társult Sztálin álláspontja, hogy a katona elveheti, ami jár neki, mert megérdemli. Szinte felhívás volt ez a fosztogatásra, erőszakra. Legyen szó baráti vagy ellenséges országról, a szovjet hadsereg tevékenységét igen nehéz felszabadításnak nevezni. Főleg akkor, ha felidézzük, hogy a nyugati fronton, a brit és amerikai hadseregben nem volt jellemző az effajta szabadrablás.
Ha valakit sérelem ért a katonák részéről, természetesen panaszt tehetett az illetékes szovjet parancsnokságon, de a következmények kiszámíthatatlanok voltak. Rosszabb esetben a panaszost malenkij robotra vitték vagy csak megverték, de volt olyan eset is – főleg a front elvonultával – amikor a bűnös katonát megbüntették, akár ki is végezték. Itt persze komoly esetekre kell gondolni, a kisebb lopás, rablás, néhány pofon ügyében a sértett jobban tette, ha hallgatott.
