Élet-Stílus

Az AC Milan tönkreverte a Juventust – videó

Az AC Milan különösebb megerőltetés nélkül is simán, 3-0-ra verte idegenben a Juventust a Serie A csúcsrangadóján.

1988-ban, akárcsak most, ugyancsak január 10-én csapott össze a Juventus és a Milan, és akkor a vendégcsapat 1-0-ra nyert Torinóban, ráadásul – és ez bizonyára jó hír a csapat szurkolóinak – a milánói piros-feketék akkor a bajnoki címet is besöpörték.

Egyelőre talány, hogy ezúttal is összejön-e a scudetto az AC Milan számára, egyik riválisát, a Juventust mindenesetre leszakította 3-0-ás győzelmével, s továbbra is üldözi a listavezető Intert – ha hozza elmaradt meccsét, öt pontra csökkentheti a hátrányát.

Mindent elárul a Juventus vasárnapi játékáról, hogy az AC Milan úgy nyert 3-0-ra, hogy ehhez nagyon meg sem kellett erőltetnie magát, nem is játszott kifejezetten jól. A vendégek vezetőgólját Felipe Melo hatalmas hibája előzte meg, a brazil játékos luftot rúgott Pirlo szögleténél, s Nestának már nem volt nehéz közelről a hálóba továbbítani.

A Milan hajrában két Ronaldinho-góllal végleg a padlóra küldte a 60. perctől Del Pierót is soraiban tudó vetéyltársat: az aranylabdás brazil támadó előbb fejjel (a labda az egyik védőt, jelesül De Cegliét is érintette), majd lábbal zörgette meg a hálót.

A hazai hívek nehezen viselték csapatuk szenvedését, és nem is elégedtek meg Ferrara vezetőedző szidalmazásával – a Stadio Olimpico egyik szegletében tüzet gyújtottak, újságpapírokat és néhány széket égettek el. A „buli” állítólag a stadionon kívül is folytatódott néhány Juventus-szurkoló és a rendőrség embereinek részvételével.

„Az 3-0 ellenére nem volt könnyű, mi több, nehéz volt számunkra ez a mérkőzés. A vezetésünk birtokában, a szünet után valamivel jobban játszottunk, mint a szünet előtt, de játékosaim hozzáállása végig dicséretes volt” – mondta Leandro, az AC Milan trénere.

Serie A, 19. forduló:
Juventus-AC Milan 0-3 (0-1)
Gól: Nesta (29.), Ronaldinho (72., 87.)
Juventus: Manninger – Grygera, F. Cannavaro, Chiellini, Grosso – Salihamidzic (Del Piero, 60.), Felipe Melo, Poulsen (De Ceglie, 64.), Marchisio – Diego – Amauri
AC Milan: Dida – Abate, Nesta, Thiago Silva, Antonini – Gattuso (Flamini, 65.), Pirlo – Ambrosini – Beckham, Borriello (Huntelaar, 85.), Ronaldinho

Korábbi eredmények:
Bologna-Cagliari 0-1
Fiorentina-Bari 2-1
Genoa-Catania 2-0
Livorno-Parma 2-1
Napoli-Sampdoria 1-0
Palermo-Atalanta 1-0
Udinese-Lazio 1-1

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik