Élet-Stílus

Tornyi visszatér az NB I-be

Januártól Tornyi Barnabás irányítja a Soproni Ligában szereplő Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának szakmai munkáját.

Nagy Béla, a diósgyőri futballklubot működtető kft. ügyvezetője elmondta, hogy már korábban egymás tenyerébe csaptak, ám a Katarban dolgozó tréner kérte, hogy a megállapodás tényét ne hozzák idő előtt nyilvánosságra. Erre azért volt szükség, hogy rendezni tudja futó szerződését.

A DVTK és Tornyi fél plusz egy évre szóló szerződést ír majd alá. Amennyiben a tavaszi idényben a piros-fehér alakulat kiharcolja a bennmaradást, akkor automatikusan életbe lép az egy éves hosszabbítás.

Tornyi harmadik alkalommal edzősködik majd a borsodi megyeszékhely együttesénél, feladata nem ígérkezik egyszerűnek, ugyanis a gárda jelenleg a táblázat 15., kieső helyét foglalja el. A szakember január 4-én veszi fel a munkát Diósgyőrben, addig a klub irányítói igyekeznek megállapodni azokkal a labdarúgókkal, akikről egy listát készített a leendő vezetőedző.

A DVTK-t eddig Aczél Zoltán irányította, december 31-én lejáró szerződését azonban nem hosszabbítja meg a klub.

idei edzőváltások a soproni ligában

szeptember 15., Szombathelyi Haladás: Csertői Aurél helyett Róth Antal
október 21./28., Kecskeméti TE-ERECO: Tomislav Sivic helyett Csertői Aurél
október 23./27., Budapest Honvéd: Sisa Tibor helyett Massimo Morales
október 29., Ferencváros: Bobby Davison helyett Craig Short
december 31./január 1., Diósgyőr: Aczél Zoltán helyett Tornyi Barnabás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik