Élet-Stílus

Döbbenetes Real-zakó a kupában – videó

A Real Madrid meglepő vereséget szenvedett a tulajdonképpen ismeretlen Alcorcóntól a Spanyol Kupában, s már szóba került az edzőváltás a fővárosi klubnál.

A nyáron több 250 millió euróból megerősített Real Madrid az utolsó öt találkozójából mindössze egyet tudott megnyerni, háromszor vesztesen hagyta el a pályát.

Persze ráfoghatjuk, hogy a Sevilla (1-2) és az olasz AC Milan (2-3) ellen még ki lehet kapni, az utolsó, Alcorcón elleni pofon azonban már igencsak kínos, mondhatni: ciki.

A királyi csapat hiába próbálkozott, támadgatott, meglehetősen gyengén futballozott a keddi kupameccsen, ráadásul a gólokat a harmadosztályú csapat rúgta. Négyszer talált Jerzy Dudek kapujába, s emellett még egy nagy helyzetet is elpuskázott. Igaz, a négygólos győzelemmel így is alaposan feladta a leckét a Realnak a visszavágóra.

Az újabb vereség után a spanyol lapok szerdán arról számoltak be, hogy veszélyben van a nyáron kinevezett Manuel Pellegrini állása. Az AS és a Sport című lap is állítja, a Villarrealtól érkezett chilei tréner ultimátumot kapott: amennyiben a hétvégén a Getafe, majd jövő kedden az AC Milan ellen is elbukik a csapat, akkor mehet amerre lát…

Spanyol Király Kupa, a 16 közé jutásért, első mérkőzések:
Alcorcón-Real Madrid 4-0 (3-0)
Gól: Borja Pérez (16., 52.), Arbeloa (22., öngól), Gómez (40.)

Atlético Ciudad-Sevilla 2-4 (2-4)
Gól: Roldán (10., 21.), ill. Luis Fabiano (19., 20.), Navas (28.), Capel (36.)

Marbella-Atlético Madrid 0-2 (0-1)
Gól: Troyano (18., öngól), Maxi Rodríguez (83.)

Recreativo Huelva-Sporting Gijón 1-1 (1-0)
Gól: Candeias (5.), ill. Bilic (47.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik