Élet-Stílus

Mezítláb és spiccesen az ascoti derbin

Egyik kezemben a Racing Post című lóversenyszaklap aznapi száma, míg a másikban egy pohár Pimm’s koktél – így próbáltam minél jobban elvegyülni Ascotban. Az ötnapos lóverseny utolsó napjának a végére pedig az is világossá vált számomra, hogy az ascoti derbi nem más, mint egy igazi farsang, ahol az elegáns ruhákba öltözött nők ugyanúgy isszák üvegből a sört, ahogy bármelyik kocsmában.

A nap elején a tűsarkú topánkák a hölgyek lábán, a cilinderek pedig az urak fején kezdik, ám a nap végén a női lábbelik a viselőik kezében, a kissé behorpadt cilinderek pedig az enyhén spicces hölgyek fején végzik, akik viszont rendszerint az ugyancsak ittas férfi kísérőik hátán. Tömören így jellemezhető az ascoti derbi egy napja. Bár első ránézésre a lovakról és a lóversenyről szól minden, valójában a hangsúly inkább az italozáson, a piknikezésen, s a minél színesebb és feltűnőbb ruhákon, illetve kalapokon van. A fogadások és a futamok izgalmai pedig csak hab a tortán a pezsgő-bor-Pimm’s „trió” nyújtotta jókedvű alaphangulathoz.

KÉPGALÉRIA!

A cilinder és a tollas kalap dívik Ascotban

(fotó: Farkas Cintia/FN)

Nézegessen képgalériát Ascotról!

Már az sem mindegy, hogyan érkezik az ember Ascotba. Egyesek piknikkosárral és Sainsbury’s zacskókkal – fejükön bérelt cilinderrel vagy tollas fejdísszel – gyalogosan baktatnak a távoli parkolókból vagy a vasútállomásról, míg mások sofőr vezette Rolls-Roysból vagy limuzinból szállnak ki elegánsan a főbejárat előtt.

Piknikhangulat a derbin (fotó: Farkas Cintia/FN) - KÉPGALÉRIA!

Lekerül a tűsarkú (fotó: Farkas Cintia/FN) – KÉPGALÉRIA!

Ahogy belépünk a főépületbe, továbbra is nyomon követhető a társadalmi osztályok közötti szeparáció, hiszen a Royal Enclosure (királyi páholy), a Granstand (nagytribün) és a legolcsóbb belépőjű Silver Ring más-más „kasztot” fogad be, amely egyaránt megnyilvánul nézőinek öltözékében és viselkedésében. Míg a díszpáholyban élő zene mellett falatozzák a rákot és az osztrigát, addig a „pórnép” a tribün előtti fűre leheveredve (a hölgyek végre megszabadulhatnak a tűsarkú cipőiktől) majszolja a főtt kolbászt, és issza üvegből a pezsgőt.

A farsangi hangulathoz azonban hozzátartozik a bálkirálynő megjelenése is, aki nem más, mint Erzsébet királynő. Őfelsége nagy színpompa mellett vonul be a szinte végeláthatatlan hintókonvojjal és gyalogosan érkező udvaroncokkal egyetemben. Ám arról, hogy a bevonuláskor ne maradjon el a hatalmas ováció, hoppmesterek gondoskodnak: körbejárják a tribünt és a tömeggel bizalmasan megbeszélik, hogy az adott jelre hangos ovációval fogadják a bevonuló királynőt. A „bálkirálynő” megérkezése előtt a királyi zenekar a pár száz évvel ezelőtt kitalált öltözékben és lépéskombinációkat alkalmazva – haladva a korral – a Csillagok háborúja film betétdalát és Sir Paul McCartney slágereit is játssza.

KÉPGALÉRIA!

Csak pár méterre Erzsébet királynőtől (fotó: Farkas Cintia/FN)

Nézegessen képgalériát Ascotról!

Ascotban a meggazdagodás esélyeivel csupán a lótulajdonosok számolhatnak. Figyelve az utolsó futam utáni kasszírozást a fogadóirodáknál a nagy tollkalapú hölgyek és cilinderes urak átlagos nyereményei a 3-80 fontig terjedtek. Ám ezeket a csekély összegeket ugyanolyan fülig érő szájjal veszik át (egyesek még le is fotóztatják magukat, ahogy átveszik a pénzt), mintha több ezer fontot nyertek volna.

Mindamellett a hangulat és a szervezés fantasztikus: mindennek megvan a helye és az ideje, az ascoti komplexum pedig lenyűgöző. Bár az egész ascoti derbi egy nagy jelmezbál, de ezt mindenki tudja.

a pimm’s

A Pimm's

A Pimm’s

Az ascoti derbi alkalmával fogyasztott ital. Gin alapú, barnás színű nedű, amelyet mentalevéllel, 1-2 uborkaszelettel és citromkarikával szervíroznak. Sangriához hasonló gyümölcsös koktél. Ascotban egy pohár Pimm’s 5 fontba került.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik