Élet-Stílus

Csak az Arsenal győzött a BL-ben

Gól nélküli döntetlenre végzett a címvédő Manchester United a túl óvatos olasz bajnok Internazionale otthonában. A Barcelonára alaposan ráijesztettek Juninhóék, a Wenger-fiúk pedig lefocizták Tottiékat. A BL-játéknap legjobb meccsén Lisandro duplájával Madridban szerzett előnyt a Porto.

Érthetetlenül defenzív felfogásban kezdett az Internazionale hazai pályán az angol favorit ellen. Cristiano Ronaldóék szétfutották az olasz csapatot, és a portugál már a hatodik percben közel járt a gólhoz. A lábadozó Rooney a kispadon ült, így az aranylabdás támadóbb szerepkörben játszott, és jó párszor megtornáztatta az első félidőben az Inter kapusát.

Az olasz csapat eleinte egy-egy erőtlen kontrától eltekintve nem sokat mutatott, Adrianót és Ibrahimovic-ot levette a pályáról a manchesteri védelem, amelyben az eltiltott Vidicset az összedrótozott Evans helyettesítette.

A szünet után az Inter sokkal agresszívabban játszott, kiszabadult az angolok szorításából, és Adriano megpattanó lövésével kis híján megszerezte a vezetést. Kiegyenlítetté vált a találkozó, a kapuk egyre ritkábban forogtak veszélyben, és végül maradt a gólnélküli döntetlen, ami az angoloknak kedvez. Sir Alex Ferguson csapata sorozatban 20. BL-meccsén maradt veretlen.

Adriano nem szabadult a védőktől (MTI/EPA)

Adriano nem szabadult a védőktől (MTI/EPA)

Robin van Persie döntötte el a másik angol-olasz párharcot Londonban. A Premier League-ben csak bukdácsoló Arsenal egy vitatott tizenegyessel győzte le az AS Romát.

Az Ágyúsok óriási lendülettel kezdtek, azonnal beszorították a vendégeket, de Bendtner majd Nasri is százszázalékos helyzetben rontott. A folytatásban feljavultak az olaszok, ám továbbra is a házigazda irányított. Bő félóra elteltével egy vitatott szituációban a bíró a tizenegyes pontra mutatott: van Persie és Mexes birkózott a tizenhatoson belül, a holland elesett, majd higgadtan elfektette Donit, és a jobb alsóba helyezett.

A második félidőt az Ágyúsok mindössze kilenc emberrel kezdték, William Gallas és Kolo Toure ugyanis benn feledkezett az öltözőben. Toure egyszerűen besétált a pályára, amiért a szabályok értelmében jogosan sárgát kapott, Gallas viszont türelmesen kivárta, míg a játékvezető beengedte.

Az Arsenal továbbiakban is futószalagon szórakozta el a helyzeteit, a Roma támadásban viszont semmit sem nyújtott. A hajrára a hatalmas tempót diktáló játékosok egyre jobban elfáradtak, így maradt a sovány Arsenal-előny a két hét múlva esedékes visszavágóra.

Eboue is kihagyott néhány ziccert (MTI/EPA)

Eboue is kihagyott néhány ziccert (MTI/EPA)

Alaposan meglepte az Olympique Lyon a sorozat egyik legnagyobb esélyesének tartott Barcelonát. A franciák egy utánozhatatlan Juninho szabadrúgással már a hetedik percben vezetést szereztek, a fáradtan és ötlettelenül futballozó katalánok ellen. A Lyon találatához persze az is kellett, hogy beadásra számító Victor Valdes borzalmasan helyezkedett.

A félidő közepétől egyre nagyobb fölénybe került a Barca, de csak a második félidőtől láthattuk azt a csapatot, amely a spanyol bajnokságban – a legutóbbi két fordulót leszámítva – szemet gyönyörködtető játékkal gázolt át a riválisain.

A franciák sem álltak be, Benzema lövésénél a kapufa mentette meg az újabb góltól a spanyolokat. A másik kapunál Henry egy szöglet után kiegyenlített, és az idegenben elért döntetlennel a Barca kedvezőbb helyzetből várhatja a visszavágót.

Barca-szurkolók Lyonban (MTI/EPA)

Barca-szurkolók Lyonban (MTI/EPA)

Az Atletico-Porto-összecsapáson több gól született mint a másik három keddi meccsen. Agüero passzából Maxi Rodriguez hamar vezetést szerzett a madridiaknak, de Lisandro negyedóra elteltével kiegyenlített. A Porto egycsapásra átvette az irányítást, ám egy elképesztő kapushiba után hátrányban mehetett pihenni: Helton kezei között csúszott a hálóba Forlan ártalmatlan lövése.

A második félidőben is jobb volt a portugál bajnok, és az argentin Lisandro révén döntetlennel hozta az első nyolcaddöntős meccsét.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések:
Atlético Madrid (spanyol)-FC Porto (portugál) 2-2 (2-1)
Gól: Maxi Rodriguez (3.), Forlan (45.+2) illetve Lisandro (22., 72.)

Olympique Lyon (francia)-FC Barcelona (spanyol) 1-1 (1-0)
Gól: Juninho (7.), illetve Henry (67.)

Arsenal (angol)-AS Roma (olasz) 1-0 (1-0)
Gól: van Persie (37. tizenegyesből)

Internazionale (olasz)-Manchester United (angol) 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik