Élet-Stílus

A Lakers visszavágott a Celticsnek

A Los Angeles Lakers nagy csatában aratott 92-83-as győzelmével véget vetett a bajnoki címvédő Boston Celtics fennállása legfényesebb nyerőszériájának az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján.

A magyar idő szerint péntek hajnali összecsapás a két gárda első randevúja volt azóta, hogy a Boston – a hatodik mérkőzést nyerve – 4-2-re legyőzte a Lakerst a júniusi nagydöntőben.

A kaliforniai csapat az NBA legutóbbi játéknapján visszavágott a vendég Celticsnek, egyúttal véget vetett annak 19 mérkőzéses győzelmi sorozatának – az eddigi legfényesebb nyerőszériájának.

Az első negyedben fej-fej mellett haladtak a csapatok. A második játékrészben aztán a Lakers – főleg Bryant és Vujacic kosarainak köszönhetően – tíz ponttal meglépett, de hiába tartotta kézben, irányította a mérkőzést, végképp leszakítani nem tudta az ellenlábast, amely két és fél perccel a harmadik „menet” vége előtt egyenlített, de előnybe nem tudott kerülni.

Ezúttal Kobe Bryant és a Lakers volt a jobb (MTI/EPA)

Ezúttal Kobe Bryant és a Lakers volt a jobb (MTI/EPA)

Az utolsó 12 percnek 71-67-es hazai vezetésnél vágtak neki a csapatok. A Celtics a negyed elején, 75-75-nél ismét utolérte a Lakerst, ezután felváltva estek a kosarak, majd rövid ideig a vendégek is vezettek. A hajrát ugyanakkor a Lakers bírta jobban, 81-81 után már csak két pontot engedélyezett az ellenfélnek, miközben átellenben Gasol és Bryant is parádézott.

Előbbi 20, utóbbi pedig a mezőny legjobbjaként 27 ponttal zárt, míg Odom és Vujacic 10-10 ponttal segítette a Lakerst. A túloldalon hárman is kétszámjegyű ponttermést produkáltak: Garnett 22, Pierce 20, Allen 14 egységet tett be a közösbe.

Ezzel együtt a Boston elszenvedte harmadik vereségét a szezonban, igaz, emellett 27-szert nyert, így továbbra vezeti a keleti konferenciát, de nyugaton sem akad nála jobb csapat. Ott amúgy 24/5-ös mérleggel a Los Angeles Lakers uralkodik, magabiztosan menetel a főcsoportgyőzelem felé.


NBA:

Los Angeles Lakers-Boston Celtics 92-83
Orlando Magic-New Orleans Hornets 88-68
Phoenix Suns-San Antonio Spurs 90-91
Cleveland Cavaliers-Washington Wizards 93-89
Portland Trail Blazers-Dallas Mavericks 94-102

Ajánlott videó

Olvasói sztorik