Péch Géza Eckhardt Gézaként látta meg a napvilágot 1930-ban, a két világháború közti kisgazda politikus, Eckhardt Tibor rokona volt. Korán árvaságra jutott, féltestvére, Péch Zoltán nevelte fel – ezért hálából vette fel a nevelőapa nevét. Erősen hívő
Kiss Réka
volt, a piaristákhoz járt középiskolába, és miután az állatorvosi egyetemre nem vették fel, honvédségi sofőrként helyezkedett el. E mellett gépészmérnöknek tanult a Műegyetemen, három évet sikerült befejeznie 1956-ig. Elvált, egy gyermeke volt, akihez nagyon kötődött, és ez a tény komoly szerepet kap a későbbiekben – vezeti be Péch Géza történetét Kiss Réka történész.
Mentőautóból lőtték az embereket
A forradalom második napján, 1956. október 24-én egy önkéntes mentő barátjának segített megjavítani egy rohamkocsit, és még aznap ő is beállt mentősofőrnek. A Péterffy Sándor utcai kórházban végezte a szolgálatot amíg csak a fegyveres harc tartott. Társai elmondása szerint lelkiismeretes, bátor ember volt, sokszor életét kockáztatva mentette a sebesülteket az összecsapások színhelyéről, nem számított, hogy forradalmár, ÁVO-s vagy szovjet katona szorult segítségre. Egy ízben komolyabb sérülést szenvedett, mégis csak akkor engedte magát ellátni, amikor a szállított sebesülteket már biztonságban tudta.
Gyerekek gyújtanak gyertyát elesett forradalmárok emlékére (MTI)
Péch Géza személye erős kontrasztot mutat az önbizalmát vesztett diktatúra csatlósainak gyakorlatával. Míg Péch és csapata az embert mentette, legyen az karhatalmista, vagy szovjet megszálló, az államvédelmis katonák többször megtették, hogy mentőnek álcázott teherautóból lőtték a forradalmárokat és az utca népét – emeli ki a történész.
Tízezer asszony gyászolta a forradalmat
Péch forradalmi szerepe a fegyveres harc leverése után vált még fontosabbá. A szovjet csapatok ugyan hamar, november 4-én eltaposták az ellenállást, egyes csoportok még napokig kitartottak: legtovább, november 11-ig a csepeli fegyveresek küzdöttek. Az ellenállás, a szervezkedés, a forradalom felélesztésére indított akciók azonban 1957. február-márciusáig is eltartottak.
A politikai ellenállás központjai azok a kórházak és munkásszállók lettek, ahol a gyakran cserélődő emberek közt a forradalmárok is megőrizhették ismeretlenségüket. A Péterffy Sándor utcai kórház is új szerepet „kapott”: ide vonultak vissza a Baross tér és a Tűzoltó utca megmaradt harcosai, az alagsorban röplapok mellett a forradalom legismertebb lapjának, az Igazság illegális újrakezdéséről tárgyaltak.
A Kádár-kormány szovjet fegyvereken nyugvó hatalma még nagyon gyenge volt az első hónapokban. Munkástanácsok jöttek létre az ellenállás folytatására, a forradalom hónapfordulóin – november 23-án és december 4-én több tízezres sztrájkok, tömegtüntetések folytak. A megmozdulások mögött pedig a kórházakban megbúvó sejtek álltak. Tevékenységük annyira sikeres volt, hogy a teljes illegalitásból képesek voltak megszervezni a december 4-ei nőtüntetést: tízezer gyászruhás asszony vonult fel kezében virággal a forradalom vérbefojtása után egy hónappal – emeli ki a történész.
asszonyok menete
Az első csoport délelőtt fél 11 körül érkezett a Hősök teréhez nemzeti és fekete zászlókkal, virágcsokrokkal és koszorúkkal, kettes-hármas sorokban haladva, sokan még a reggeli bevásárlószatyorral. A szovjet katonák vissza akarták szorítani a tömeget, de többen a Műcsarnok felől kerülve, mások a leeresztett városligeti tó medrén át haladtak a Névtelen Hős sírja felé. A síremlék előtt két és fél órán keresztül vonultak el az asszonyok, letették a virágokat és a Himnuszt énekelték.
„Az idő borús volt és ködös” – emlékezett G. Altman az újvidéki Magyar Szó másnapi számában. „Néhány mellettem álló magyar tiszt szemét könnyek borították el… Az asszonyok kisebb csoportjai érkeztek a délutáni órákban is, amikor a Névtelen Hős sírját már teljesen befedték a virágok. A síremlék négy sarkán egy-egy rendőr állt vigyázzállásban. A gyertyák lassan csonkig égtek és egy papírlapról az eső lemosta a feliratot: A magyar anyák – hőseinknek.”
Egy másik emlékező, a tüntetés résztvevője szerint az emlékművet kiskatonák őrizték. „A Szózatot énekelve mentünk be a hősi emlékműhöz. Voltak köztünk bébivel, gyerekkocsival, tolókocsival. Mindenütt voltak fiatalabbak, átemeltük őket az árkon és úgy mentünk tovább. Megható volt, hogy a négy kiskatona sírt” – mondta az asszony a Magyar Rádiónak a történtek után 46 évvel. December 6-ra a kommunista párt Központi Bizottsága saját maga melletti 200-300 fős ellentüntetést szervezett a Nyugati pályaudvarnál, amit azonban szétzavartak a budapestiek.
(forrás: wikipedia.hu)
—-Hittek a második forradalomban—-
Az illegálisan működő csoportok az állandó lebukás veszélye, besúgók hada között dolgoztak. A Péterffy Sándor utcából november 16-án elhurcolták Angyal Istvánt, a Tűzoltó utca parancsnokát, 20-án Tóth Ilonát és társait. A többiek azonban kitartottak, hiszen ők nem láthatták, amit mi most, ötven év múlva. Hittek a második fegyveres forradalomban, a nyugati segítségben, keresztül-kasul jártak az álhírek a hegyekben gyülekező forradalmárokról, arról, hogy például Maléter a Bakonyban szervezi a csapatokat– magyarázza Kiss Réka.
Péch Gézát ezekben a napokban állandó mozgásban találjuk. Röplapokat ragasztott, többször járt Bécsben, emigráns forradalmárokkal tárgyalt, menekülőket segített át a határon, fegyvereket gyűjtött, illegális fegyverraktárnak alkalmas helyeket keresett. És ami hajtotta: elvált felesége gyermekével együtt nyugatra emigrált – őket kereste Bécsben, sikertelenül. A család már rég Nagy-Britanniában volt.
Elesett forradalmárok sírja a Bethlen téren (MTI)
A legendás kémnő
Ezeket a hónapokat egyébként egy legendás nő alakja szövi át, akiről lényegében még ma sem tudunk semmit. A kimondottan vonzó külsejűnek leírt Csontos Erzsébet tartotta a kapcsolatot a szétszórt felkelőcsoportok között, szervezte az akcióikat. Egyszer itt tűnt fel, egyszer ott, azt terjesztette magáról, hogy kiváló külföldi kapcsolatai vannak, és az akkor már nyugatra menekült Király Béla, a nemzetőrség volt parancsnokának utasításait teljesíti. Bár ez nem bizonyult igaznak. Eörsi István visszaemlékezéseiben a legendás kémnőnek nevezi Csontost, aki egyszer Fehér Kláraként, másszor Eta nővérként, Szoboszlainéként vagy Kolláthi Lászlónéként tűnt fel a vallomásokban.
Feltételezhető, hogy jelen volt Kollár István meggyilkolásánál a Domonkos utcai kórházban, amiért Tóth Ilonát ítélték halálra. Talán egyszer kellő dokumentum áll majd rendelkezésre, hogy tisztázzuk Csontos Erzsébet személye és szerepe körüli rejtélyeket: kém volt, besúgó, ügynök vagy forradalmár? Többször egyedüliként menekült meg egy-egy rajtaütés során, miközben ellenálló társai sorra buktak le. Tóth Ilona perében többen felismerni vélték a tárgyaláson, legutoljára pedig 1960-ban Angliában látták.
Annyit tudunk róla biztosan, hogy kulcsszerepe volt a forradalomban, főleg annak a fegyveres harc leverése utáni történetében – mondja Kiss Réka. Péch Géza is Csontossal állt kapcsolatban. Az ő parancsára ment például több forradalmár a Pilisbe, hogy csatlakozzon az ott bujkáló fegyveresekhez – senkit nem találtak, visszatértek a fővárosba.
A Nagy Lajos király útja november 10-én (MTI)
A börtönben sem tört meg
Péch Gézát végül egy olyan személy juttatta a hatóság kezére, akinek korábban megmentette az életét. Haranghy Zoltánról van szó, akit még a forradalom napjaiban fogtak el, mint gyanús személyt. A besúgónak vélt embereket volt, hogy a sorozatos lebukástól félő felkelők megölték, de a jellemző inkább az volt, hogy gyógyszerrel elkábították, és egy darabig őrizték őket, hogy ne tudják társaikat feldobni.
Talán Haranghyra is ez a sors várt volna, de Péch közbelépett, s megmentette őt. Ma már tudjuk, hogy Haranghy Kecskeméti néven hosszú ideig ügynökként szolgálta a Rákosi-diktatúrát. 1956 novemberében újra szolgálatra jelentkezett, beépült az ellenállók közé, és több tíz oldalas jelentéseket írt. Több embert buktatott le, köztük között Péch Gézát: 1957 február 10-én egy uszályon érkezett Ausztriából Magyarországra, amikor elfogták.
A börtönben Péch nem tört meg. A kortársak szerint lelki támaszt nyújtott rabtársainak, szervezte az életüket. A rács mögött hamarosan társat is kapott, a még mindig barátnak és harcostársnak hitt Harangy Zoltánt. Harangy itt zárkaügynökként működött, terhelő adatokat, információkat gyűjtött a rabokról és a forradalom szereplőiről. Emellett feladata volt a rabok dezinformálása: hamis hírekkel zavarta össze addig felépített védelmi stratégiájukat. Péch-hel például elhitette, hogy elfogták és kihallgatták Csontos Erzsébetet, aki több emberre tett terhelő vallomást – mondja Kiss Réka.
