Élet-Stílus

Az első körben kikaptak athéni ezüstérmeseink

Már az első körben vereséget szenvedett az Athénban ezüstérmes férfi párbajtőrcsapat, miután kikapott a házigazda együttestől Pekingben. A Kulcsár Krisztián, Imre Géza, Boczkó Gábor és Kovács Iván összetételű kvartett végül az 5. helyen végzett.

Már a játékokat felvezető egyik budapesti sajtótájékoztatón azt mondta Imre Géza, a magyar csapat tagja, hogy valószínűleg a kínaiakkal kezdenek majd, és már az első összecsapás sem tűnik könnyűnek, sőt. Helyzetértékelése pontosnak bizonyult, de ennek senki sem tudott örülni a magyar táborból.

Az előzmények ennek ellenére magyar sikert ígértek, hiszen a mieink vezették a világranglistát a pekingi játékok előtt, míg a kínaiak csak a 15. helyen szerénykedtek. Ugyanakkor figyelmeztető jel volt, hogy 2007 világbajnokát, Kulcsár Krisztiánt egyéniben éppen egy kínai sportoló búcsúztatta.

Az első asszóban az egyéniben a dobogóról éppen csak lemaradó Boczkó csapott össze Vanggal. A két vívó sokáig csak kóstolgatta egymást, a három perc alatt mindössze egyetlen – szerencsére magyar – találat született (1-0). A második körben Imre Géza kiegyenlített meccset vívott Livel, és megőrizte a sovány magyar előnyt (7-6). Harmadikként 2007 világbajnoka, Kulcsár Krisztián lépett a pástra az őt egyéniben legyőző Jin ellen. A kínai ezúttal is jobb volt, és két tussal diadalmaskodott (10-11).

Galéria

Galéria

A második körben Imre kezdett Vanggal, és a meccsen utoljára ismét sikerült átvenni a vezetést (20-19). A folytatás egy rémálomra hasonlított: előbb Boczkó kapott ki három tussal (23-25), majd Kulcsár is vereséget szenvedett (25-28).

Imre utolsó asszóját döntetlenre hozta (32-35), és egyetlen magyarként pozitív mérleggel végzett. Kulcsár harmadszor is vesztésre állt, amikor egy hirtelen mozdulat után „lesérült”, hogy beállhasson a tartalék Kovács Iván. A többszörös világbajnok sem tudott fordítani (39-40), és Boczkó hiába hajrázott ígéretesen, végül 45-43-ra kikapott a magyar együttes.

nyilatkozatok

Kulcsár Győző szövetségi kapitány:
„Az történt, hogy egy kiélezett mérkőzésen nyert az ellenfél. A baj az, vagy nem baj, hogy ezek közül a gyerekek közül néhány már Barcelonában és Atlantában is ott volt. Ha a fizikai erő, akarat, rutin, tudás megvan, az fontos dolog, de egy idő után kiégnek, kopnak, elhasználódnak, főleg az idegrendszer terhelődik meg, a szellemi frissesség tűnik el. Nem belefáradt emberek voltak a páston, de ennyi verseny és eredmény után más már nem hiányzik nekik, csak egy olimpiai bajnoki cím. Ezüst itt, bronz ott nem nagyon érdekli őket. Ez a teher, hogy valószínűleg az itteni az utolsó lövésük, talán bénítóan hathatott az egész teljesítményükre. Erre futotta.”

(Kulcsár sérüléséről)
„A baj az, ami egy külön disznóság, hogy van egy vívószövetségi versenyszabályzat, ami mindenhol használatos, de az olimpiára kitalálták, hogy itt cserélni nem lehet. Csak csalással lehet cserélni. Csal a versenyző, a versenybíró, csal a szövetségi kapitány, mindenki csal. Csak úgy lehet cserélni, ha valaki megsérül, vagy egyszer a mérkőzés előtt, és aztán már soha többet. Azt pedig előre megmondani, hogy ez ellen a kínai csapat ellen ki fog jól vívni, nem egy egyszerű ügy.”

Kovács Iván:
„Nem igazán szeretnék nyilatkozni, sok indulat van bennem, és talán valami olyat mondanék, amit magam is megbánnék. Mentális probléma az egész.”

Férfi párbajtőrcsapat, negyeddöntő:
Kína-Magyarország 45-43
Vang Lej-Boczkó Gábor 0-1
Li Kuo-csi-Imre Géza 6-6
Jin Lien-csi-Kulcsár Krisztián 5-3
Vang-Imre 8-10
Jin-Boczkó 6-3
Li-Kulcsár 3-2
Jin-Imre 7-7
Vang-Kovács Iván 5-7
Li-Boczkó 5-4

További eredmények:
Lengyelország-Ukrajna 45-37
Olaszország-Koreai Köztársaság 45-37
Franciaország-Venezuela 45-33

—-Két győzelem a helyosztókon—-

A kínaiaktól a negyeddöntőben elszenvedett vereséget követően a magyar férfi párbajtőrcsapat könnyedén nyert az ukránok ellen. A két együttes nem volt azonos súlycsoportban, a kilenc asszóból az
elsőt és az utolsót vesztették el a magyarok, kettő döntetlen lett, a
többit megnyerték, egyiket-másikat jelentős különbséggel. A vége 41-29
lett.

A magyar klasszisok a venezuelaiak ellen sem kényszerültek komoly erőfeszítésre, hamar jelentős különbség alakult ki, sima győzelem született.

nyilatkozatok

Imre Géza:
“Kis elégtétel ez az ötödik hely, de nagyon minimális. Tudtuk, hogy nehéz lesz a negyeddöntőben, a kínaiakkal mindig szoros mérkőzéseink voltak, mostanában nem vívtunk velük, de korábban mindig megvertük őket, igaz csak egy-két tussal. Legrosszabbkor jött a visszavágásuk. Itt az olimpián is lehetett látni, mennyit fejlődött a kínai vívás. Ebben a csapatban meg Vang személyében amúgy is volt egy világbajnok, és még ő vívott ma a leggyengébben. Akadtak hibák, senkit se szeretnék kiemelni, hogy ki vívott jobban, ki rosszabbul, mert együtt sírunk, együtt nevetünk. Igazából nem úgy ment, ahogy szerettük volna. Ami az én jövőmet illeti, kicsit bizonytalan vagyok, a következő hónapokban dől el, hogyan tovább. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ne legyek olimpiai bajnok, másrészről viszont újabb négy év nagyon hosszú idő.”

Kovács Iván:
“Vegyes érzéseim vannak ezzel az olimpiával kapcsolatban, de inkább rosszak, mint jók. Nem jutottam ki egyéniben, nagyon nagy csalódás volt, hogy nem bírtam ezt a több oldalról rám nehezedő nyomást. Általában bírni szoktam, sőt doppingolni szokott, most nem. Ezen még viszonylag jól túltettem magam, de az a tortúra, ami itt a tartalék pozícióval együtt jár, borzasztó volt. A falun kívüli lakás, vagy az, hogy rendszeresen valami atrocitás ért bennünket. Nyelvi nehézségek voltak, naponta lejárt a belépőkártyánk, az internet-hozzáférésünk, nem engedtek be a faluba ezért, azért, amazért. Ennek ellenére, azt hiszem, mentálisan nagyon jól megőriztem a formámat. Ebből a szempontból elégedett vagyok. Az eredmény viszont katasztrofális. Ha világranglista elsőként kijövünk egy olimpiára egy olyan csapattal, amelynek gyakorlatilag kötelező a dobogó, ezzel a csapattal csak elrontani lehet valamit.”

Az 5-8. helyért:
Magyarország-Ukrajna 41-29
Kovács Iván-Makszim Hvoroszt 3-4
Boczkó Gábor-Bogdan Nyikisin 4-2
Imre Géza-Vitalij Medvegyev 8-8
Kovács-Nyikisin 3-1
Imre-Hvoroszt 5-2
Boczkó-Medvegyev 5-0
Imre-Nyikisin 7-5
Kovács-Medvegyev 3-3
Boczkó-Hvoroszt 3-4

Magyarország-Venezuela 40-25
Boczkó Gábor-Ruben Limardo 5-3
Imre Géza-Silvio Fernandez 5-4
Kovács Iván-Francisco Limardo 5-0
Imre-R. Limardo 5-2
Boczkó-F. Limardo 3-3
Kovács-Fernandez 4-4
Imre-F. Limardo 5-2
Kovács-R. Limardo 2-4
Boczkó-Fernandez 6-3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik