Élet-Stílus

Csúcsfogyasztó: a világ legdrágább sushija

Rekord született pár napja Tokióban, amikor a Hong Kong Sushi étterem tulajdonosa eddig soha nem látott összeget, több mint 6,1 millió jent (mintegy 10 millió forintot) fizetett egyetlen kékuszonyú tonhalért. A halfajtát kipusztulás fenyegeti.

Korábbi darabok a Csúcsfogyasztóban:

Több mint érintőképernyős Rubik-kocka
Rubik Ernő beájulna!
Mentsd meg a világot környezetbarát luxussal!

A halat az észak-japán Aomori városánál fogták ki, összesen 275 kilót nyomott, vagyis a vételár kilónként 35-40 ezer forint körül alakult.

Az ár licitet követően alakult ki, a helyszín Tokió – és egyben a világ – legnagyobb halpiaca, a város központjában lévő Cukiji piac volt. Szakértők szerint az ár azért volt ilyen magas, mert kékuszonyú tonhalak kifogását nemzetközileg szabályozzák, ezért hirtelen lecsökkent a kínálat ebből a halfajtából a világ piacain.
Csúcsfogyasztó: a világ legdrágább sushija 4

Luxusétellé válhat az igen divatos sushi (Fotó: sxc.hu)

Japánban a világ tonhalállományának negyedét fogyasztják el évente, egy brit szakértők által készített tanulmány szerint a kékuszonyú tonhalat az elkövetkezendő 50 évben kipusztulás fenyegeti. A Science-ben megjelent tanulmány szerint a halpopulációk pusztulásának egyik oka a sushi egyre nagyobb teret nyerő népszerűsége a világban. A tanulmányt publikáló kutatók egyike, dr. Steve Palumbi szerint, hacsak nem változatunk halfogyasztási szokásainkon, ez a század lesz az utolsó, amikor az emberiség tengeri ételeket fogyaszthat.

Kövesse nyomon Csúcsfogyasztó rovatunkban a high-end fogyasztói ipar és tárgykultúra peremvidékének fejlődését! Csúcsfogyasztó rovat – a címlap alján!

ÚJ! Javasoljon terméket a Csúcsfogyasztó következő számaiba!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik