A hét filmjei: Harry Potter, Candy és Salvador

Candy című filmjével az ausztrál filmes Neil Armfield csatlakozik a kábítószerfüggők világának és lehetetlen életének filmi ábrázolóihoz (tényleg csak néhány példa a gazdag felhozatalból: Félelem és reszketés Las Vegasban, Trainspotting, Rekviem egy álomért, Egy kosaras naplója, Nesze neked, Pete Tong!, itthoni termés: A kanyaron túl, Dealer), amikor szerelmi történetét a tudatmódosító-szerek köré építi. A költőjelölt Dan (Heath Ledger – nem nehéz felismerni a párhuzamokat Jim Morrisonnal) és a gimnazista festőaspiráns Candy (Abbie Cornish) szenvedélyesen szereti egymást.

Candy

A tökéletes beteljesedés miatt a fiú megismerteti – és rákapatja – a lányt a drogokkal. Candy nem törődik a szülei és környezete intésével, és egyre lejjebb merül a létezés sötét bugyraiba Dannel (előbb mindenüket pénzéé teszik, kölcsönkérnek, majd a fiú lop, a lány a testét bocsátja áruba). Ahol a heroin az isten, ott nincs más motiváció – gondolhatnánk, ám amikor Candy teherbe esik, a szerelmesek úgy döntenek: eddig, és ne tovább.

Candy

Még mielőtt legyintenénk, miszerint hálás és egyszerű filmet készíteni a drogokról – Armfield filmjét a legutóbbi Berlinálén Arany Medvére jelölték. Egyedivé teszik a remek színészek: a heroinos szerelmespár megformálói, Ledger és Cornish, de különösen a mentoruk (és kábítószer-beszerzőjük), a meleg középiskolai tanár szerepében Geoffrey Rush.

Salvador

Amíg az ausztrál film igyekszik valószerű lenni, a spanyol Manuel Huerga drámai politikai mozija teljességgel megtörtént eseményeken nyugszik. A Franco-diktatúra utolsó aktív évében (1973) a baszk szeparatisták, az ETA mellett egy MIL nevű anarchista terrorcsoportosulás szintén merényletekkel tör a rendszer bukására. Jelesül bankokat fosztanak ki, hogy fussa a munkásosztály harcára…

Salvador – Puich Anticho

Ám őket sem kerülheti el a végzet: egy félresikerült akciójuk után elkapják az egyik sebesült tagjukat, Salvador Puich Antichot (Daniel Brühl), és a rezsim bűnbaknak kiáltva, rákenné az ETA bűneit is (egyik merényletüket terhelve a fiúra). A végnapjait élő felsőbb hatalom kirakatperében példát akar statuálni, és a vád halálbüntetést kér a fiúra. A Rajk- és a Mansfeld-peren (utóbbi filmes lenyomata: Szilágyi Andor Mansfeld című drámája) „edződött” magyar közönség sajnálatosan ismerős motívumokat talál a történetben. Így figyelmét ez köti le, és valószínűleg nem háborog az ábrázolás egysíkúságán.

Harry Potter

A hét leginkább várt bemutatója azonban nem a (szomorú) valóság, hanem a fantázia (olykor egészen ijesztő) birodalmába kalauzol. A varázslótanonc-saga ötödik felvonása, a Harry Potter és a Főnix rendje egyértelműen felnőtt film.

Harry csajozik (csókolózik), Voldemort (Ralph Fiennes) továbbra is és a frissiben megjelenő gonosz boszorkány is (Helena Bonham Carter) félelmetes, az idősebb mágusvezetők (na, igen, a politikusok), konkrétan Cornelius Karamellre gondoltunk (Robert Hardy), aki tesze-tosza, beépített ügynököt (Imelda Staunton) küld a mágusképző nyakára, és fátylat takarna arra, hogy az előző roxforti iskolaévben testet öltött a sötét nagyúr.

Hogy egyáltalán nincs minden a legnagyobb rendben, azt egyedül Harry (Daniel Radcliffe) és barátai (Emma Watson, Rupert Grint) tudják. Vagyis (megint) nekik – és a védelmükre alakult Főnix-rendnek – kell csatáznia a rosszal.

A korábban tévéfilmeket jegyző brit rendező, David Yates alaposan megnyirbálta J. K. Rowling regényét, a kviddics-fanok például értetlenül állhatnak kedvenc sportjuk szcénáinak hiánya előtt, ám a látvány és még inkább a parádézó szigetországi színészek kárpótolnak.