Élet-Stílus

Már a mozikban: Casino Royale

Martin Campbell kicsit ugyanazt csinálta a Bond-univerzummal, amit tavaly Cristopher Nolan Frank Miller nyomán a Batman-mitológiával: megigazította, átfazonírozta, a hangsúlyokat megvariálta. Bond figuráját pedig keményebbé, férfiasabbá és darabosabbá tette, mint eddig bármikor.

És hogy milyen a végeredmény? Figyelemre méltó. Az említett mítosz újrateremtéséhez ideális volt Flemming első Bond-regénye, a Casino Royale. Melyből még hiányzik sok, azóta ikonikussá vált elem és figura (Miss Moneypenny és Q hiányzik, a csodakütyük is lényegesen kisebb szerepet kapnak, mint eddig bármikor), viszont jóval keményebb és brutálisabb világot tár elénk. Amihez egy jóval keményebb és szikárabb, kevésbé jópofa és metroszexuális ügynök is dukál. Ehhez pedig Daniel Craig ideális választásnak bizonyult.

Erről a lapátfülű, kicsit szögletes arcú fickóról senki meg nem mondta volna, hogy ilyen remek 007-es válik belőle – és ha a Brosnan által követett, nyálas, szépfiús vonalat kell hoznia, akkor valóban hatalmas bukta lett volna a dologból. A Casino Royale Bondja viszont kemény, a film első húsz percében annyi verekedés és brutális ütlegelés történik, amennyitől a Brosnan (vagy a Moore)-féle Bondnak már hozatták volna a repülősót. (Itt kell megjegyezni, hogy Stohl András mint Craig magyar hangja természetesen tökéletes félreértés, Stohl egy ideje már csak arra alkalmas, hogy a kamera előtt ordibáljon. László Zsolt például sokkal jobb választás lett volna.)

Szóval az alapok megvolnának, kérdés, hogy mi a helyzet a sztorival, és mit tudott kihozni belőle Campbell. Nos, ami azt illeti, elég sokat. Nem arról van szó, hogy a filmnek ne lennének gyengéi (a közel két és fél órás hossz azért igencsak nagy fának bizonyult, Campbell fejszéje pedig nem olyan éles), de leszámítva a tempó egyenetlenségeit, különösebb gond nem adódik. Az akciójelenetek (például rögtön az elején a darus) minden vitán felül állóan látványosak és precízek, és ennyire szovjet fejű rosszembert utoljára talán a hidegháborús Bondok valamelyikében láthattunk. Campbell továbbá igen nagyvonalúan és lazán bánik az emblematikus mondatokkal is, a legendás bemutatkozás csak a film végén hangzik el, a „rázva vagy keverve”-problematikából pedig hatalmas, önironikus poént sikerül kihozni. Az a nagy helyzet, hogy a Casino Royale mindenképpen ott van a legjobb Bond-filmek között – és ez mindenképpen szép teljesítmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik