Élet-Stílus

Jön Chick Corea

December 6-án Budapesten, 8-án Debrecenben játszik a világ első számú jazz-zongoristája: Chick Corea. Műsoron Mozart és Bartók-ihlette saját kompozíciók.

A 2006-os jubileumi Mozart és Bartók év méltó zárásaként, decemberben kerül sor a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar és a jazz világsztár közös koncertjére. A zenekar az elmúlt évek nagysikerű hagyományát folytatja e különleges hangversenyekkel. Korábban Bobby McFerrin és Branford Marsalis volt a Telekom Zenei Esték vendége.

A Budapest Kongresszusi Központban december 6-án, a debreceni Kölcsey Központban december 8-án lesz a különleges koncert, ahol az első részben Mozart művei csendülnek fel Corea előadásában a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar közreműködésével és Héja Domonkos vezényletével, míg a második részben Chick Corea Bartók művek ihlette jazz improvizációkat játszik zongorán.

Coreának egyébként Bartók Béla a kedvenc zeneszerzője, ezért is szerencsés, hogy több mint háromévi időpont-egyeztetés után idén, a zeneszerző születésének 125. évfordulóján jöhetett létre a két magyarországi hangverseny.

A koncertekre szeptember végétől kaphatók jegyek a Budapest Kongresszusi Központ jegypénztárában, a budapesti Nagymező Jegyirodában, és a debreceni Kölcsey Központ jegypénztárában.

Chick Corea

Az 1941-ben a Massachusetts állambeli kisvárosban, Chelsea-ben született és gyermekéveiben klasszikus zenei képzésben részesült zongorista sokak szerint az utóbbi három és fél évtized egyik legnagyobb hatású jazzmuzsikusa, legyen szó akár „free jazz”-ről, „fusion”-ről, vagy „modern mainstream” stílusról.

Közben az 1990-es évek közepétől készített klasszikus lemezeket is. 1996-ban Bobby McFerrin énekével és vezényletével a Saint Paul Chamber Orchestra közreműködésével vették fel a még az évben megjelent „The Mozart Sessions” című CD-t. Aztán Corea 1999-re megkomponálta első zongoraversenyét (Chick Corea Piano Concerto #1), amit a London Philharmonic Orchestrával vett lemezre.

A Mozart év alkalmából Bécs városa felkérte egy újabb zongoraverseny (Chick Corea Piano Concerto #2) megkomponálására, amit az idei ún. „In the Spirit of Mozart” turné első állomásán a bécsi Operaházban mutattak be. A turné egyik állomásán július 10-én Dortmundban átadták neki a European Classical Piano Award díjat. Ez egy életműdíj, amit előtte olyan kiválóságok kaptak, mint pl. Daniel Barenboim és Alfred Brendel. Corea az első jazz zongorista, aki ezt a nagy presztízsű díjat megkapta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik