Élet-Stílus

Megvertek két magyar kerékpárost Romániában

A korábbi többszörös magyar bajnok kerékpáros, Nagy II. Zoltán kereste meg hétfőn az MTI debreceni tudósítóját, hogy őt és társát bántalmazták Romániában.

A már amatőr kerékpárosok egy mátrai versenyre készülve szombaton indultak Debrecenből, hogy a határ túloldalán lévő Érmihályfalvát érintve tegyenek meg egy általuk kijelölt útvonalat. Már visszafelé tartottak, amikor a nyírábrányi határállomástól egy kilométerre, a román oldalon egy nagy sebességgel haladó gépkocsi leszorította őket az útról. Néhány száz méter múlva egy dűlőúton látták meg az autót a debreceni sportolók, akik az ott állók felé intve kérdezték, hogy ezt miért csinálták.

Választ nem kaptak. Továbbhajtottak, ám rövid időn belül újabb gépkocsi vágott eléjük. Az autó utasai a két kerékpárosnak estek. Előbb lökdösték őket, majd több ütéssel a földre küldték és megrugdosták őket. Eközben Nagy II. Zoltán szemüvege eltört, míg társának a kerékpárját rongálták meg szándékosan. A tagbaszakadt verőlegények magyarokat gyalázó fenyegetéssel távoztak a helyszínről.

Nagy II. Zoltán elmondta, hogy a román határőrök hosszú vonakodás után, magyar kollégáik közbenjárására kezdtek el intézkedni. Időközben a három támadó közül az egyik megjelent, láthatóan jól ismerték őt a romániai határőrök. Az ügyüket vizsgáló rendőrnő megegyezést ajánlott a sértetteknek, de éppen a bántalmazó nem fogadta el ezt és nyugodtan távozhatott a helyszínről. Ezután még hosszú órákba telt, mire feljelentést tehetett Nagy II. Zoltán az érsemlyéni rendőrőrsön.

A megvert két magyar kerékpáros szombaton este hét óra tájban a debreceni rendőrkapitányságon is feljelentést tettek. A kapitányság szóvivője ezt megerősítette a távirati irodának. Hozzátette: várhatóan a nemzetközi jog szabályai szerint fognak eljárni az ügyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik