Élet-Stílus

Brazília ijesztő futballal is magabiztosan a nyolc között

A tartalékosan és ijesztően, mégis magabiztosan játszó brazil válogatott jutott a legjobb nyolc csapat közé, miután legyőzték önmagát megverő Ghána csapatát.

Botrányos mérkőzést játszott egymás ellen az a két együttes, akiktől az egész világ azt remélte, hogy egy közönségszórakoztató és izgalmas mérkőzést vívnak majd a legjobb nyolc csapatba kerülésért. Ghána csakis önmagát hibáztathatja, Brazília ma is szerencsés napot fogott ki.

Príma történelmi rajt

Pedig prímán indult a mérkőzés: Ronaldo már az 5. percben történelmet írt. Miután egy szenzációs kiugratást követően remek csellel a kapuba lőtt, átadta a múltnak a németek egykori csatárának, Gerd Müllernek vb-ken szerzett 14 gólos rekordját.

A 15 gólos Ronaldo megint bizonyította, hogy helye van a csapatban. Az más kérdés, hogy a csatár hátralévő időben az egész meccsen nem csinált semmi mást. Gólja mindenesetre megadta az alaphangulatot a mérkőzésnek. Ghána még inkább felpaprikázva próbálta meg megfordítani az eredményt, de a gyenge lábakon álló brazil védelem sem volt elég Muntariéknak.

Ismét ghánai gólhelyzet-tékozlás

A brazilok teljesen visszavettek a kezdeti lendületükből, döbbenet, de a második félidőben egészen a 46. percig nem is volt veszélyes kapura veszélyes akciójuk. Teljesen átadták a terepet ellenfelüknek, akik ma is folytatták a már tőlük korábban megszokott gólhelyzet-tékozló játékot.


Brazília ijesztő futballal is magabiztosan a nyolc között 1

Appiah és Adriano harca (AP)

Gyan, Amoah, Muntari és Appiah is fejenként vagy 2-2 száz százalékos helyzetet is elpuskázott. Volt 2-3 eset, amikor csak Dida kapus mentette meg a brazilok becsületét. Azt nem lehet mondani, hogy az afrikaiak lefocizták volna a szambafiúkat, de felfoghatatlan volt Kakáék passzivitása.

Azért a szünet előtt még egyszer helyzetbekerült a Selecao, amely Lucio bátor előretörése után Cafu passza, egy védő, és a szemfüles Adriano találatával kettőre növelte előnyét. Történhetett valami szokatlan a két félidő között, mert a ghánaiak szerb edzője nem jött ki a második 45 percre az öltözőből.

Megalázó antifutball alibivel és szánalommal

Csapata ezzel együtt is megpróbált mindent a felzárkózást jelentő gólért, ám mindhiába. Újra csak a 100 százalékos ziccerek elrontásáig jutottak. De ők legalább fociztak erejük és tudásuk szerint. A brazilok antifutballt bemutatva gyalázatosan alibizték végig a második játékrész jelentős részét is.

Döbbenet volt azt tapasztalni, hogy a szambafiúk akár cövek álltak egy helyben és hagyták, hogy ellenfelük hasztalanul erőlködjön. Megalázó volt minden egyes pillanata. Ronaldoék ezzel szembeköpték a drukkerek millióit, és szánalmassá tették Ghána labdarúgóit is. Mindazonáltal legalább – hogy valami pozitívumot is kiemeljünk – hagyták érvényesülni, begyakorolni a védelmüket. Lucioék az elején látott bizonytalanság után a végére átjátszhatatlan falként blokkoltak mindent.

Kegyelemdöfés a végén


Brazília ijesztő futballal is magabiztosan a nyolc között 2

Brazil látványosság – sok más nem volt a meccsen (AP)

A hajrára is jutott még egy brazil gól, az akkor már emberhátrányban játszó ghánaiaknak Zé Roberto adta meg a kegyelemdöfést. Érdekes, hogy a 88. és a 93. perc között végre mutatott valamit Brazília, addigra már teljesen elkészült energiájával Ghána. Az afrikaiak ma teljes koncentráció nélkül, és legjobbjuk – az eltiltás miatt hiányzó Essien – nélkül nem mentek sokra, ráadásul a lestaktikájuk is csúfosan leszerepelt.

Brazília könnyedén jutott tovább, sokat nem is kellett kiadnia magából, így most nagy nyugalomban várhatja a francia-spanyol meccs győztesét, akivel majd a legjobb négy közé jutásért játszhatnak. Ott azért több kell majd. Ghána, az utolsó afrikai csapatként utazhat haza.

Brazília-Ghána 3-0
Dortmund 65 000 néző
Gólszerzők: Ronaldo (5.), Adriano (45+1.), Ze Roberto (85.)
Sárga lap: Adriano (13.), Jaun (42.) ill. Appiah (8.), Muntari (11.), Pantsil (30.), Addo (38.), Gyan (47., 81.)
Kiállítás: Gyan (81.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik