Élet-Stílus

Új-Zélandot megvertük

Jól sikerült Bozsik Péter debütálása a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként: csapata 2-0-ra diadalmaskodott Új-Zéland felett, amelyet a korábbi két találkozón - igaz idegenben - csak egy góllal tudott legyőzni.

Összességében az első félidő visszafogottabb produkciója után a magyar válogatott a második játékrészben nyújtott jó játékának köszönhetően megérdemelten aratott kétgólos győzelmet Új-Zéland felett.

Rendkívül álmosan kezdett a magyar válogatott, a vendégek két veszélyes támadást is vezettek, Király csak bravúrral mentette meg kapuját a góltól. Az idő múlásával átvette a játék irányítását Bozsik Péter együttese, de a mezőnyfölény meddőnek bizonyult, az új-zélandi hálóőrt egyszer sem tették igazán próbára a magyar játékosok, a 38. percben pedig felzendült az “ébresztő” rigmus is.

A második félidőt sokkal lendületesebben kezdte a magyar csapat, s ez hamar eredményre vezetett. A vezetés még inkább meghozta a hazaiak támadó kedvét: sorra dolgozták ki a helyzeteket, ám a legnagyobb lehetőségek – így egy 11-es is – kihasználatlanul maradtak. Egészen a hajrá kezdetéig, amikor is egy nagyszerű támadás végén Szabics eldöntötte a találkozót.

Eredmény: Magyarország – Új-Zéland 2-0 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, 3000 néző
Bíró: Vladimir Hrinak (szlovák)
Gólszerzők: Huszti (47.), Szabics (80.)
Sárga lap: Sebők (23.), Pető (37.), illetve Wilson (25.).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik