Élet-Stílus

Henry: egy óra után halott voltam

Különbözőképpen értékelik az érintettek a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai döntőjét, a Barcelona Arsenal felett aratott 2-1-es győzelmét: Thierry Henry például élesen kritizálta a norvég bírót, míg Henrik Larsson megérdemelt sikerről beszélt a mérkőzést követően.

“Sajnálom és tévesnek érzem a bíró ítéletét. Tovább kellett volna engednie a játékot, még ha gólt is kaptunk volna belőle” – válaszolta a mérkőzés negatív hőse, a brit csapat német kapusa, Jens Lehmann. “Megérdemeltük a győzelmet, nagyon sokat tettünk érte” – nyilatkozta felszabadultan a Barcelona mezét hivatalos mérkőzésen most utoljára magára öltő Henrik Larsson.

A kapus nem szégyellte bevallani, hogy “élete eddigi legnehezebb perceit” élte át, mert piroslapja miatt csak kívülről – “tehetetlenül” – figyelhette társait. Ugyanakkor újságírói kérdésre válaszolva megjegyezte: a közelgő németországi világbajnokságnak igyekszik megerősödött, felkészült lélekkel nekivágni.

“Egy óra után teljesen halott voltam” – fogalmazott a BL-döntőjét egymaga kétszer is majdnem eldöntő Henry, aki láthatóan nagyon csalódottnak tűnt. A bíró többször szemet hunyt afelett, hogy Márquez és Puyol folyamatosan letaglózott minket, főleg engem – méltatlankodott a csatár. A világ- és Európa-bajnok francia támadó szerint a norvég bíró, Hauge tendenciózusan a Barcelonát segítette ítéleteivel.


Henry: egy óra után halott voltam 1

Már a félidõben is veszekedett a bírókkal (BBC)

Eto’o gólja lesből született – vélekedett a londoni alakulat ásza, aki külön kiemelte, hogy a neki adott sárgalap előtt ellene követtek el szabálytalanságot. Habár Henry készségesen állta az újságírók faggatózását, egy dolgot világossá tett: “olyan hülye kérdéssel, miszerint távozom-e az Arsenaltól, ma este nem vagyok hajlandó foglalkozni”.

Henrik Larsson svéd világklasszis klubszinten nemzetközi pályafutása “dicsőséges” megkoronázásaként értékelte a szerdai BL-diadalt. Amikor pár éve a skót Celtic támadójaként eltört a lába egy UEFA Kupa-mérkőzésen, soha nem hitte volna, hogy még eddig eljuthat – reagált meghatottan egy kérdésre Larsson, aki 30 percnyi játéklehetőséget kapva két gólpasszal segítette csapatát a győzelemhez.

“Szerencse, szerencse és szerencse – gondolnák sokan, pedig mi tudtuk, hogy győzhetünk, és nem csak azért, mert csak tíz ember ellen kellett küzdenünk” – mondta az immár kétszeres BL-győztes portugál Deco. A katalánok középpályása dicsérte az Arsenal csapatát, amelynek játékosai, mint mondta, “bátor és hősies küzdelmet folytattak” a győzelemért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik