Élet-Stílus

Csak nehezen kapni jegyet a tavaszi fesztiválra

A március 17-én kezdődő 26. Budapesti Tavaszi Fesztivál mintegy 60 ezer darab jegyének 91 százaléka elkelt, így a maradékra még most érdemes leadni rendelést. A jó erőnlétű, elkötelezett rajongók állójegyet még biztosan kapnak.

Művészet a végeken


A nagy újdonság idén (amellett, hogy a testvérország Svájc, a testvérváros pedig Szentendre), hogy megrendezik a Fringe Fesztivált is, amellyel a tavaszi fesztivál kiterjeszti szárnyait a kulturális fősodorból kimaradó alkotókra is. A szervezők a beharangozó sajtótájékoztatón finoman utaltak is rá, hogy itt már nem vállalnak felelősséget a minőségért. Ez tömören azt jelenti, hogy az utolsó három napon bárkinek lehetősége nyílik megmutatni művészeti elképzeléseit. Fringe Fesztivált először 1947-ben rendeztek az skóciai Edinburgh-ban, amikor jó pár művészt nem akartak meghívni a fesztiválra, és a kirekesztettek nem Csipkerózsikát küldték hosszú álomba, hanem inkább összehozták a saját rendezvényü-ket. Az elmúlt hatvan évben számos ország csatlakozott ehhez a kezdeményezéshez, 2006-ban Magyarország is. Az érdeklődés hatalmas. 223 produkció, csaknem 1000 művész jelentkezett színházi előadásokkal, tánc, performance, zene és gyerekprogramokkal, melyeknek hét helyszín 12 színpada ad otthont. A fellépők közt van versmondó, gitáros-énekes, vonósnégyes, punk-zenekar, színtársulat, szimfonikus zenekar, kortárs tánc, hastánc, mese, tűzzsonglőrök.

Csak nehezen kapni jegyet a tavaszi fesztiválra 1

Csak nehezen kapni jegyet a tavaszi fesztiválra 2

Különleges élmény lehet Tunyogi Henriett (tánc) és Vásáry Tamás (zongora) estje (Fotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál)

Csak nehezen kapni jegyet a tavaszi fesztiválra 3

A FigyelőNet kérdésére a fesztiválközpontban Makai Margit elmondta, hogy az általuk forgalmazott közel 60 ezer jegyen kívül a táncházra naponta még csaknem 10 ezer jegyet adnak el, a kiállításokra is külön kell megvenni a jegyeket, így a fesztiválra eladott jegyek száma a 60 ezret jelentősen meghaladja. A jegyértékesítésért felelős vezető azt is elmondta, hogy idén annak ellenére, hogy a húsvét nem esik bele a fesztivál időszakába, a korábbi évekhez hasonló külföldi foglalás érkezett, így ők a kulturális programok mintegy 35 százalékára foglalták le helyüket a nézőtéren. A turisták ízlése azonban gyakran nem esik egybe a hazai közönségével. A magyar rajongókkal szemben ugyanis ők nagyrészt a repertoárját játszó Opera és az Operett műsorát célozzák meg, amelyek programját az itthoniak már jobban ismerik.

Nyitókoncert 20 ezer forintért

Egyes programszervezők szerint a tavaszi fesztivál időzítése szerencsésebb is lehetne, mert pont a komolyzenei idény közepére esik. Ha ugyanis az elejére vagy a végére kerülne, akkor az Európán kívül koncertező sztárok is át tudnak ruccanni, mint tavaly a Chicagói Szimfonikus Zenekar. Idén ugyan nincs ilyen kiugró nagy név, viszont akad több kisebb, akik szintén kuriózumnak számítanak Magyarországon. Az induló napon, március 17-én és 18-án a Batsheva Dance Company előadására már minden jegy elfogyott, akárcsak a Bejart Ballet Lausanne fellépéseire 21-én és 22-én, a Fesztiválzenekar 18-19-ei koncertjére, a Mozarteum Orchester Salzburg 26-ai előadására, Rost Andrea hollywoodi filmsláger-repertoárjára. A Fesztivál Színházban tulajdonképpen csak Ágens kortárs Mozart-operájára, az Aqua Toffanára lehet még pár jegyet szerezni. A tavaszi fesztivál nyitó és záró koncertjére ugyancsak lehet venni még néhány belépőt a Budapesti Kongresszusi Központba, ahová – nem mellesleg – 20 ezer forintba kerül a jegy. Mindemellett Makai Margit azt is elárulta, hogy ha valaki nagyon be szeretne jutni egy-egy koncertre, akkor biztosan sikerül, mert állóhelyet még mindig tudtak biztosítani. Igaz egy hosszabb darabhoz komoly erőnlétre van szükség.

Jubiláló mesterek

Az idei fesztivál, akárcsak a komolyzenei kulturális élet Bartók és Mozart körül forog. A bécsi klasszikus ugyanis 250 esztendeje született, és a 125 éve jött világra Bartók Béla. A nyitókoncerten ennek megfelelően a Suisse Romande világhírű zenekara egy Bartóknak ajánlott mű budapesti bemutatójával lép pódiumra: Eötvös Péter zongoraversenyét a szerző vezényli, a szólista napjaink legkimagaslóbb francia pianistája, Pierre-Laurent Aimard. A zárókoncerten viszont, az ugyancsak várva várt sztárvendég Royal Philharmonic Orchestra és dirigense, a nálunk most debütáló Daniele Gatti műsorának élén Mozart-nyitány szólal meg. E kettő közöttit pedig a jubiláló mesterek minden műfajt felölelő repertóriumának széles választéka tölti ki.


Csak nehezen kapni jegyet a tavaszi fesztiválra 4

Bartók mindhárom színpadi művét bemutatják (fotó: Budapesti Tavaszi Fesztivál)

Mozart 250

A fesztivál ajánlója szerint például Mozart összes vonósnégyese hat estén, hat különböző, ám egyaránt nemzetközi rangú kvartett (Mosaiques, Carmina, Casal, Petersen, Hagen, Leipzig) tolmácsolásában szólal meg. Vagy az operabarátoknak szánt különlegesség: a három Da Ponte-librettóra épülő Mozart-dalmű (Figaro lakodalma, Cosí fan tutte, Don Giovanni) Kovalik Balázs merész rendezésében, illetve a csak nagyritkán felcsendülő Il re pastore a Fischer Ádám vezette Dán Rádiózenekar, a Zaide a Magyar Rádió zenei együttesei, a Mitridate a Budapesti Kamaraopera produkciójában. És meglepetésül még egy „kortárs Mozart-opera” is színre kerül: az aqua toffana című kompozíció szerzője az énekes-zeneköltő Ágens, aki állandó alkotótársaival, Gergye Krisztián koreográfussal és Tasnádi József képzőművésszel a zenés színház új perspektíváit kutatja. Névadójának tisztelegve a Salzburgi Mozarteum Zenekara két nagy szimfóniával és az A-dúr zongoraversennyel érkezik hozzánk; az est dirigense Ivor Bolton, közreműködője Lars Vogt zongoraművész. A G-dúr hegedűversenyt az English Concert és vezetője, Andrew Manze hegedűművész adja elő, a Requiem a Magyar Telekom, a K 205-ös és 251-es D-dúr divertimento a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az A-dúr klarinétötös Berkes Kálmán és az általa alapított Tokyo-Budapest Ensemble műsorában szólal meg.

Bartók 125

2006-ban, Bartók születésének 125 évfordulóján a világ legismertebb magyar művészét ünnepelheti a tavaszi fesztivál közönsége. Az évforduló előestéjén, március 24-én Kocsis Zoltán és Ránki Dezső, valamint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad hangversenyt a Művészetek Palotájában, és egy estén láthatjuk majd a három egyfelvonásost.

A fenti két esemény azonban csak része a Fesztivál tervezett Bartók-programjainak. Bartók művészetének világszerte elismert tolmácsolói mellett fellépnek az ifjabb generáció legjelesebb képviselői is, mint például Kelemen Barnabás vagy Lendvay József. Igazi fesztiváleseménynek ígérkezik a magyarországi Bartók Kórusok koncertje, valamint az Angelica Leánykar Bartók-estje. Különleges, történelmi hangulatú előadást várhatunk a Bázeli Kamarazenekartól, attól az együttestől, amelyik az 1930-as években két nagyjelentőségű művet is rendelt Bartóktól. A két mű közül az egyiket (Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára) Christopher Hogwood vezényletével szólaltatják meg a Zeneakadémián. A koncertek mellett kiállítások és táncelőadások idézik meg a 20. század egyik legnagyobb zsenijét. A Honvéd Táncszínház Foltin Jolán és Novák Ferenc forgatókönyve alapján “Bartók útjait” járja végig, a folklorista tudós zenész tájait idézi meg a tánc eszközeivel.

Queen és Mozart tánccipőben

A táncművészet főhajtását a Béjart Ballet Lausanne vendégfellépte reprezentálja a Mozart- és Queen-zenékre koreografált, Versace-jelmezeket felvonultató Ballet for Life műsorra tűzésével, a musical világa a Budapesti Operettszínház sikerprodukcióját, Lévay-Kunze Mozart! című darabját nevezi be hódolata jeléül a zenés színházi események mezőnyébe. A Batsheva Dance Company vendégjátéka és a Győri Balett újdonsága, a Kun Attila koreografálta Sacre elé felfokozott várakozással néz mind a szakma, mind a balettimádók tábora. De különleges élmény lehet Tunyogi Henriett (tánc) és Vásáry Tamás (zongora) estje is.


Csak nehezen kapni jegyet a tavaszi fesztiválra 5

Az izraeli Batsheva Dance Company is fellép ((fotó: Budapesti Tavaszi fesztivál))


Képművészet

A képzőművészek – Konok Tamástól ifj. Durkó Zsoltig, a Budavári Kárpitműhelytől az erdélyi alkotókat felvonultató Vármegye Galériáig – kiállítások egész sorát szentelik Bartók emlékének. Gink Károly nevezetes fotóiból, A fából faragott királyfi nyomában címmel a Mai Manó Házban nyílik tárlat. Végül még a kiállítások katalógusából is három cím, amely magáért beszél: Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond korában (Szépművészeti Múzeum), Bartók Béla és a tánc (Bajor Gizi Színészmúzeum), Kanyó Béla: Táncfotófestmények (Kempinski Galéria).

Jazz meg az

A jazz-szekcióban Mimi Blais ragtime-koncertje, a crossover-fachban a Szombathelyi Szimfonikusok ír-magyar estje fergeteges parádét ígér (az utóbbi közreműködője Sebestyén Márta és a cimbalmos Balogh Kálmán mellett az ír dudás Liam O’Flynn, karmestere a zenekar egykori séfje, Robert Houlihan).

Ajánlónk természetesen a teljesség igénye nélkül készült. A teljes programot megtalálja itt >>

Ajánlott videó

Olvasói sztorik