Az elmúlt héten újabb lépést tettem az asszimilálódás rögös útján: megmérettettem, mint egy igazi indiai diák, nem is egyszer, hanem rögtön ötször. Természetesen eredményeket még nem tudok, – akit ez meglep, az nem olvasta elég figyelmesen korábbi beszámolóimat az itteni élet-tempóról -, így komoly következtetéseket még nem mernék levonni a számon kért és átlagos színvonalról. 
A fizika törvényei
Az mindenestre némi mosolyt csalt az arcomra, mikor az egyik tanár teljesen természetesen közölte, hogy a tanrendben szereplő egyik fejezetet nem tanítja, mivel gőze sincs, hogy mi az. Ez volt az a tanár, aki könnyesre röhögte magát, mikor kifújtam az orrom, és akinél az volt az egyik kérdés a vizsgán, hogy “miért művészet a közigazgatás?”.
Azt viszont biztos nem gondoltam volna egy évvel ezelőtt, hogy most egy lepukkadt indiai könyvtárban kutatom a Srí Lankán zajló etnikai konfliktusok természetét és kialakulását – erről írok ugyanis tanulmányt péntekre, már le is zsíroztam egy kis történelmi disputát szerdára két Srí Lanka-i kolitársammal. (Gondolom, mindenki lélegzetvisszafojtva várja, hogy megismerje a fent említett zűrök természetét és a szigetország történelmét, úgyhogy ígérem, egy-két morzsával szolgálok majd a későbbiekben.)
A vizsgák utána ismét bevetettem magam a városba, bár ezúttal nem volt túl nagy szerencsém, nem sikerült meghazudtolnom a fizika törvényeit. Az történt ugyanis, hogy miután defektet kapott a cangám két szent tehénke között, eltoltam a bicikli-doktorhoz, aki nem cserélte ki, vagy foltozta meg a kereket, csak telefújta levegővel. Nekem mondjuk gyanús volt, hogy egy lyukas kerékbe elég gyakran kell majd levegőt fújatni, de hát gondoltam, hátha itt másképp működnek a dolgok. Jelentem, a fizika törvényei földrész-semlegesek. Pontosan húsz másodperc múlva ismét megjelentem a dokinál, aki, mintha azelőtt sosem látott volna, halál természetesen nekiállt megfoltozni a kereket.
|
Óravásárlás
Ez eltartott egy ideig, így volt alkalmam közelebbről megismerkedni a helyi vándorcirkusszal, vagy mivel. Ez ugyanis egy óriáskerékből és egy ringlispílből állt, de mindkettő olyan volt, mint egy-egy acél-madárijesztő. Az óriáskerék tempójának nem tett jót különösebben, hogy 15 percenként tízperc áramszünet volt, bár a levegőben himbálózó hindu családokat nem izgatta túlságosan a pauza. Számomra mégis az volt a legkülönösebb, amikor működött a masina, eközben ugyanis valami félbolond hindu majomszerűen ugrabugrált az óriáskerék központja körül, tán vallási megfontolásból, de mindenképp elég ijesztően nézett ki.
Még mielőtt azonban hazacangáztam volna, találtam egy fiatal óraárust, akiről Magyarországon valószínűleg nem mondanák, hogy egy fellendült üzletet vezet. Összesen öt darab karóra közül választhattam, így biztosan állíthatom, hogy a legszebbet vettem meg. Új szerzeményem leginkább szürkés színű, így baromi hülyén nézett ki rajta az aranyszínű csat, melyet nagy nehezen sikerült kicseréltetnem szürkére, Viszont így is megmaradt az élénkpiros(!) másodpercmutató… Azóta olyan ez az óra nekem, mint India – színes és lassú.
A focimeccs
A koliban is zajlik az élet, az egyik nap kaptam egy kókuszdiót, de a hét csúcspontja az volt, mikor iraki barátommal egyik éjjel szent tehénkét, azaz marhapörit vacsoráztunk. Mi egymás között titkos kacsintások mellett csak „szarvas csirkének” hívjuk, ez angolul mondjuk sokkal viccesebben hangzik (horny chicken). Miután végre vettem egy focicipőt mely – utólag úgy látom – inkább balettcipő alakú, végre összeállt a fehérek válogatottja is, azaz csak állt volna, mert még velem együtt is csak hárman voltunk.
Így a nagy dirrel-dúrral beharangozott Etiópia – Fehérek összecsapásra kénytelenek voltunk leszerződtetni egy-két indiait, irakit, bangladesit és türkmént. Mondjuk az ellenfél is felhígította csapatát további afrikai játékosokkal Ghánából, Szudánból meg még ki tudja, honnan. A játék maga nem igazán emlékeztetett az európai focira. Először is egy kissé hosszúkásra sikeresedett a pálya, így olyan volt, mintha egy belvárosi bérház gangján játszottunk volna, másodjára már nemcsak túl hosszú, de túl széles lett az egy méter hosszú, egy méter magas kapuhoz képest, így nem meglepő, hogy sportdiplomáciai szempontból megnyugtató 0-0-lal zárult a közel másfél órás interkontinentális rangadó. Következő forduló jövő hétvégen.
India, 2003. november
A következő rész:
