Üzleti tippek

Abramovics: cselekvőképes tulajdonos kell a Malévnak

A Malév csak akkor működhet hatékonyan, ha cselekvőképes tulajdonos áll mögötte - vélekedett Borisz Abramovics, a KrasAir orosz légitársaság feje. A cég a februárban létrehozott Airbridge Magyarországi Vagyonkezelő Rt. révén részt vesz a Malév privatizációs pályázatán.


Sztájk privatizáció esetén

A Malév Rt. dolgozóit tömörítő szakszervezetek tagjai sztrájkot is kilátásba helyeztek abban az esetben,  ha az ÁPV Rt. a jelen formában privatizálja a nemzeti légitársaságot. A Légi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke  például azt nehezményezte, hogy a privatizációs folyamat teljesen átláthatatlan, és a munkavállalók jövőjéről sem kapnak semmiféle információt. Elmondása szerint az ÁPV Rt. nem csak a munkavállalói tulajdonszerzés lehetőségét utasította el, hanem képviselőiket a privatizációs bizottságból is kizárta.

A Malév pénzügyi tekintetben meglehetősen nehéz helyzetben van ugyan – ezt saját könyvvizsgálóik is megerősítették -, ugyanakkor európai uniós cég, egyben jól bejáratott márkanév, és egész jó útvonalhálózatot alakított ki. A legnagyobb gond, hogy kicsi, így nemigen versenyezhet eredményesen az európai óriásokkal – nyilatkozta Abramovics a HVG-nek adott interjújában. Mint mondta, számukra azért lenne előnyös a Malévval való partneri viszony, mert megszerezhetnék az európai útvonalhálózatot, a magyar légitársaság pedig az együttműködés révén versenyképes, nagy légi fuvarozóvá válna, mivel egyrészt hozzájutna a KrasAir oroszországi hálózatához, illetve számos tranzitutast is szerezhetne Délkelet-Ázsiából. A tervek szerint ugyanis az innen érkező utasokat a Malévval utaztatnák tovább.


Abramovics szerint a Malév két-három éven belül nyereséges céggé válna. Szándékaik szerint a Sky Team helyett inkább a Star Alliance-hez vagy a Oneworld-höz szeretnék a Malévot csatlakoztatni, mert így meg lehetne hosszabbítani a Malév már létező útvonalhálózatát. 


Amíg a repülést részben kormányközi egyezmények szabályozzák, kiemelkedően értékesnek tartja Abramovics a Malév nemzeti légitársasági pozícióját: ha megnyernék a pályázatot legalább öt évig megőriznék a Malév márkanevet – mondta Abramovics a HVG-nek.


Abramovics természetesnek tartja a magyarországi ellenzék azon bírálatát, hogy az Airbridge mögött álló KrasAir áron alul kívánja megszerezni a Malévot, illetve, hogy az oroszok megjelenése a légi közlekedésben nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Azt a felvetést viszont, hogy az oroszok haza akarják lopni a Malév gépparkját, teljes képtelenségnek tartotta és megjegyezte, hogy azzal, ha további repülési lehetőségeket adnak a Malév-gépeknek, csak javítanák a géppark hatékonyságát és nyereségességét.


A KrasAir vezetője azt is hangsúlyozta, hogy nagyon nagy hiba lenne a tender halasztása, ugyanis szerinte a Malév nagyon nehéz helyzetben van, így az idő is inkább a vállalat ellen dolgozik. A Malév a jelenlegi felállásban nem lehet működőképes ismerve a járatok kihasználtságát és a cég hatékonyságát. A Malév „kérője” azt pedig egyenesen hazugságnak nevezte az interjúban, hogy Veres János pénzügyminiszterhez bármilyen jellegű kapcsolat fűzné.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik