Foci

Bartha fejbe rúgta magát, gól lett belőle – videó

Őrült hibákkal tarkították a felek a DVTK-Paks mérkőzést az NB I 9. fordulójában. A gólgazdag mérkőzést végül a tolnai csapat nyerte 4-2-re, de elnézve néhány hibát az a csoda, hogy több gól nem esett.

Zachán Péter totojázása még annyira nem meglepő, elvégre a fiatalember 19 esztendős, ebben az életkorban még benne van a hiba a játékban – erről tudna mesélni a Honvéd labdarúgója, Bobál Dávid is, akiről a Ferencváros ellen két gólt is kaptak a kispestiek határozatlansága miatt. Az már kevésbé tűnik megbocsáthatónak, amit a két kapus hozott össze.

Először a DVTK hálóőre, Antal Botond vetődött ki egy labdára úgy, hogy az egyenesen az ellenfélhez gurult és Bertus Lajos köszönte szépen belőtte az üresen hagyott kapuba. Szegény Tamás Krisztiánnak majdnem sikerült tisztáznia, de még róla is visszafelé pattant a labda.

Verpecz István azonban viszonozta a szívességet a túloldalon, éppen ezzel egyenlítettek a diósgyőriek. Egy hazaadást rendkívül körülményesen vett át, majd a rárontó Ugrai Rolandba bikázta a labdát, a DVTK csatára pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta így Ionnadisz Nikoladoszt.

Mindent visz azonban Bartha László gólja, aki egy jó átadás után sarokkal arcon rúgja saját magát, így hullik a kapuba a Paks egyenlítő gólja a 11. percben. Sőt a visszajátszások után úgy tűnik, mintha a kezére is pattant volna a labda, ám ezt a játékvezető nem vette észre.

Ezek után nem csoda, hogy hat gól is született a találkozón, sőt még egész kevésnek tűnik ilyen hibák mellett…

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Eredmények – NB I, 9. forduló

Diósgyőr–Paks 2–4 (1-2)
Gólszerző: Ugrai 7′ Joannidisz 50′ ill. Bartha 13′ Bertus 40′ Daru 72′ Kulcsár D. 93′

Budapest Honvéd–Ferencváros 3–1 (1-1)
Gólszerző: Lanzafame 33′ ill., Varga 6′ 47′ Paintsil 68′

Vasas FC–Videoton FC 3–1 (2-1)
Gólszerző: Burmeister 22′ 82′ Risztevszki 28′ ill. Pátkai 12′
Kiállítva: Nego 89′ Lazovics 93′ (mindketten a Videotontól)

Balmazújváros–Debreceni VSC 0–1 (0-1)
Gólszerző: Tabakovic 47′

Haladás–Újpest 1–0 (0-0)
Gólszerző: Williams 53′

Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–0 (0-0)
Gólszerző: Diallo 59′

Ajánlott videó

Olvasói sztorik