Élő Közélet

Orbán: Nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén

A Fidesz-frakció a Bálnában zárja a nemzeti konzultációt és a politikai évadot. A miniszterelnök bevallotta: nem mondhat fejből beszédet. Percről percre.

Büszke a Brüsszelt megállító nemzeti konzultációra a Fidesz, a kormánypárt tájékoztatása szerint 1,7 millió ember küldte vissza a kérdőívet, és mind a hat kérdésben 99 százalékos megerősítést nyert a kormány álláspontja. Kedden Budapesten, a Bálnában tartja a Fidesz-frakció a nemzeti konzultációt kísérő „Álljunk ki Magyarországért!” országjáró rendezvénysorozat záróeseményét, ahol beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke, Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője és Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Percről percre követjük a történéseket.

Soros a Jobbikot is befogta hálójába

Ma több kérdésben is Soros ad utasítást az unió vezetőinek, akik hajbókolnak előtte – mondja Orbán. Szerinte Soros megrendelése a kötelezettségszegési eljárás is, amely a kvóta elutasítása miatt indult Magyarország ellen. Elutasítja az antiszemita kártyát, az érvek súlya, és nem az érvek gazdájának származása számít a miniszterelnök szerint, a magyarországi zsidók közössége a kormány védelme alatt áll. Akik antiszemitizmussal támadják a kormányt, a migránsokkal tízezres kontingensekben szállítják be az antiszemitizmust Európába – vélekedik a miniszterelnök.

Amit tesz a kormány, nem az elismerésért és háláért teszi, hanem mert van becsület és emberség, aminek szavát a kormány mindig követni fogja – jelentette ki.

Forró ősz vár ránk, újabb kemény csaták elé nézünk, különösen mivel közelednek a választások – mondja. Soros mindent el fog követni, hogy Magyarországon olyan kormány legyen, amely úgy táncol, ahogy ő fütyül. A Jobbikot is befogta a hálójába – állítja Orbán.

Megköszönte a nemzeti konzultációban résztvevőknek, hogy elmondták véleményüket, és kiálltak az ország mellett. Szép nyarat kívánt mindenkinek, és kijelentette: nem fogjuk hagyni, hogy Soros nevessen a végén.

Civilek, Soros = maffia

Magyarország egy erős és büszke európai ország, amely kiáll érdekei és véleménye mellett – mondja Orbán. Szerinte az összeurópai felmérésekből is az derül ki, hogy alapvető kérdésekben az európai nemzetek egy állásponton vannak a magyarokkal, nem akarják, hogy a migránsok megváltoztassák a kultúrájukat és életüket. Az emberek nem gondolják, hogy a migránsok elvegyék a munkájukat, nyilván látják, hogy nem akarnak dolgozni – ez a kiszólás is Orbán szájából hangzik el.

Ahol királyságot építenek, ott mindig vannak a háttérben királycsinálók – tér át Orbán a sorosozásra. Most is van ilyen magát felsőbbrendűnek képzelő, elszánt pénzember, szerencsétlenségünkre magyar – mondja. Magyar, tehát eszes, van neki egy terve, nem is titkolja: évente egymillió, más kultúrából érkező migránst akar, ha kell, erővel Európába telepíteni. A humanitárius blablát nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk, ha segíteni akarna, a pénzét oda vinné, ahol arra szükség van – magyarázza Orbán, aki eddig nem mondta ki Soros György nevét.

Szerinte a jobb sorsra érdemes budapesti szerecsenmosdatók egyre szomorúbb látványt mutatnak. Kimondja Soros nevét: egy maffiahálózatot működtető spekulánsnak nevezi. Orbán szerint Magyarországra, és személy szerint őrá is dühös Soros, mert a tervei útjában állnak. Tervei egy ideig nem érték el az állami politika ingerküszöbét, még el is lettünk volna sokáig békességben, ha nem evez veszélyes vizekre, és nem kezdi el finanszírozni a migránsokat beszállító szervezeteket – mondja. Ez már nem ideológia, nem politika, hanem nemzetbiztonsági kérdés.

Orbán: a civilek a terrorizmus trójai falovai

Eddig a bevezetés, most jön a lényeg – mondja Orbán. Lezárult a Brüsszellel kapcsolatos nemzeti konzultáció, 1,688 millióan töltötték ki a kérdőívet, ami minden eddigit jóval meghaladó rekord – állítja. Mind a hat kérdésben egyetértés mutatkozott, hazánkban szinte teljes konszenzus van abban, hogy hazánk függetlenségét meg kell védeni a brüsszeli beavatkozástól.

A magyarok nem akarnak illegális migránsokat befogadni, egy darabot se, átmenetileg se, sehogyan se – mondja a miniszterelnök, hozzátéve, hogy hazánk erején felül segíti a bajba jutott térségben lévő keresztényeket, és erőnkön felül fogadunk be muszlim országokból diákokat, akik a magyar adófizetők pénzéből tanulnak.

A magyar emberek átlátnak a szitán, világos számukra, hogy a külföldről pénzelt szervezetek jelentős része az illegális bevándorlást szervezi és finanszírozza – állítja Orbán, szerinte ezek a terrorizmus trójai falovai. Ez nem csak magyar felismerés, Olaszországban már nyíltan tárgyalják – teszi hozzá. Az embercsempészek és az NGO-k szerinte egy közös maffiahálózatot alkotnak.

MTI

Orbán szerint kitúrnak minket a migránsok

Orbán szerint a németek is szabadulnának a menedékkérőktől, de szégyellik, ezért hivatkoznak a szolidaritásra. A nép nem ilyen szégyenlős, bevallják, hogy azért támogatják a kvótákat, hogy elvigyék tőlük az embereket. A magyar kormány ahhoz ad meg minden segítséget, hogy az embereket Európa határain kívülre vigyék.

Az Európai Egyesült Államok hívei valójában birodalmi központot akarnak, ahonnan akadálytalanul véghez vihetik olyan ötleteiket, mint a migránsok szétosztása, a közös adó- és szociális politika. Mi, akik a nemzetek Európáját akarjuk, nem euroszkeptikusok vagyunk, hanem eurorealisták, akik szilárd politikai talapzatra, az európai nemzetek valóságára akarják építeni az uniót – magyarázza a kormányfő.

Meg kell védeni a határainkat, családjainkat, ez elemi érdekünk. A tömeges integráció illúziója megbukott, nem működik – vélekedik. Helyette párhuzamos társadalmak jönnek létre, növekvő terrorveszéllyel. A migránsok nem tisztelik a kultúránkat, törvényeinket, életformánknak, hanem helyet szorítanak sajátjuknak, és végül kiszorítanak bennünket – ezt mondja Orbán.

Imádkozzunk Merkel győzelméért

Orbán nem akar részt venni abban a „történelemhamisítási német kísérletben”, ami Magyarország nyakába akarja varrni a migránsok beengedését. A német kancellárnak akkor a kormányfő köszönettel vette a segítségét, de leszögezte, hogy Magyarország képes kezelni a helyzetet.

Orbán azt javasolja, három hónapra jegeljük a németekkel fennálló vitánkat, mert ott választási kampány van, amibe nem akarunk belefolyni. Van, aki bele akar minket rángatni, régi barátunk, Schulz elvtárs – mondja. Súlyos választási lebőgés elé néz, magyarellenes epeömlésekkel akar jó pontokat szerezni – mondja Orbán. Szerinte államférfi ilyet soha nem tesz, de lehet, hogy ez az ambíció nem is játszik szerepet.

Ne üljünk fel a német baloldal provokációinak – mondja. Esténként mondjunk el egy imát Merkel győzelméért – igen, a nemzet szolgálata személyes áldozatot kíván, teszi hozzá a közönség kuncogása közepette.

Stop

Szent Lászlóról, országépítő királyunkról emlékszik Orbán, párhuzamot von azzal, hogyan védte meg az országot a külső erőktől, stop Brüsszel, stop migránsok, stop Soros.

Három évtizeddel ezelőtt a szárnyát bontogató politikai közösség, a Fidesz célja a vasfüggöny lebontása volt, kommunisták le, szovjetek ki. A magyarok szerencséjére a németek élén Helmut Kohl kancellár állt, aki egyesítette Németországot. Segítettünk a vasfüggöny lebontásában, Kohl pedig kinyitotta Európa kapuját a magyarok előtt – emlékszik a napokban elhunyt kancellárra.

Néhány éve ismét azt látjuk, hogy veszélyben Európa egysége és ezzel a jövője – mondja Orbán. Az egyik veszély az „illegális migráció”, „újkori népvándorlás”, a másik, hogy Brüsszel Európája, vagy a nemzetek Európája felé tartunk. Két olyan vita közepén állunk, aminek kimenetele hosszú évtizedekre megváltoztatja Európát, gyerekeink, unokáink jövőjét. Ha rossz lapra teszünk, elveszíthetjük kultúránkat, létbiztonságunkat – vizionálja a kormányfő.

Minden munkát meg kell becsülni

Aki a nyilvánvaló tények ellenére azt akarja elmagyarázni, hogy nem járunk jó úton, miért teszi ezt? Ez az igazán izgalmas kérdés – mondja Orbán. Azt a kérdést is fel lehet tenni, hogy „kinek sikeres” a magyar gazdaság. A kritikák tüze nem akar alábbhagyni, ennek a miniszterelnök szerint az a magyarázata, hogy mi nem úgy vagyunk sikeresek, ahogy mások szeretnék.

Mi a magunk magyar módján vagyunk sikeresek, mindig lesz vitánk a globális elittel, mert ők azt szeretnék, ha a magyar nemzetgazdaság úgy mutatna jó számokat, hogy az első helyen nekik jó, csak utána a magyaroknak – magyarázza Orbán. A Fidesz fordítva csinálja, szerinte. Nem lenne helyes a külföldi tényezők kiszorítása a gazdaságpolitikából, de a kormány ezt úgy illeszti be, hogy elsősorban a magyaroknak legyen jó. Orbán is azt mondja, mint Donald Trump, csak nem Amerika az első, hanem Magyarország.

A kormányfő szerint, amíg van Magyarországon munkaerő, nem szabad senki másnak munkát adni, mint a munkanélküli magyaroknak. Más annak az országnak a lelkülete, ahol minden munkát az ország lakói végeznek, mint azoké, ahol a lenézett munkákat lepasszolják másoknak. Minden munkát meg kell becsülni, a takarítónőét, az útkaparóét is – mondja.

Orbánnak meg van tiltva, hogy fejből mondjon beszédet

Orbán Viktor érkezik, Hidvéghi Balázsnak különös megtiszteltetés volt felkonferálni őt.

MTI

A miniszterelnök azt mondja, neki már nem sok maradt, alig van hús a csonton. Köszöntötte a közönség soraiban Schmitt Pált, „alkotmányozó köztársasági elnökünket”, Boross Péter volt miniszterelnököt, akinek hálás, hogy tapasztalataival, bölcsességével segíti a kormányzást. Mádl Dalmát, valamint Antall József özvegyét is köszöntötte. Emellett Semjént méltatta, bevált szövetségesként, jó bajtársként.

Orbán irigyli a KDNP elnökét, hogy ő mondhat fejből is beszédet. „Nekem ez meg van tiltva, mondván, minden szónak jelentősége van” – tette hozzá.

Háború

Gazdasági háború van Varga szerint, az egyre fejlődőképesebb kelet-európai országok jelentik a célpontot. Együttműködésre van szükség, a balti országoktól Horvátországig egyre többen érzik ezt – mondja Varga.

A gazdasági sikerekhez szükség van arra a támogatásra, amit a nemzeti konzultáción keresztül is kapott a kormány – magyarázza beszéde zárásaként a miniszter.

Szakítás az olcsó bérekkel

Az országkockázat csökkenése együtt jár a családok kockázatának csökkentésével is – ecseteli Varga. A magyar családoknak nem kell félniük az árfolyamkockázattól, a devizahitelek kivezetésével ez megszűnt. Többen dolgoznak az országban, ha van munkahely, megélhetési lehetőség, a családok könnyebben tudnak boldogulni – mondja a nemzetgazdasági miniszter.

Csökkennek az adók, csökkennek a közterhek, a progresszív jövedelemadót már lassan el is felejtjük. A jövedelem helyett már egyre inkább a fogyasztást terhelik, de a tej, sertéshús, hal forgalmi adója is csökken. Növekednek jövőre a minimálbérek, 138 ezer forintra.

Meggyőződésünk, hogy olcsó bérekre hosszú távon nem épülhet az ország versenyképessége – mondja Varga, szerinte ehelyett a kutatást, innovációt, vállalkozó szellemet kell erősíteni, a magasabb hozzáadott értékre kell alapozni.

MTI

Varga nem megy el szó nélkül

Varga Mihály érkezik a színpadra. A magyar gazdaság teljesítménye mellett szó nélkül nem lehet elmenni, mondja. Naponta lehet arról olvasni, hogy a magyar gazdaságpolitika milyen helyzetben van, olvashatunk arról, hogy lefelé csúszunk, de arról is, hogy a tények mit mutatnak, milyen eredményt tudtunk elérni az elmúlt években.

A siker szót kell definiálni először, a szocialista kormányok alatt sikernek tekintették a hitelfelvételt és az állami vagyon stratégiailag meghatározó elemeinek értékesítését. A Fidesz a több munkahelyet, a bérek növekedését, a csődhelyzet elkerülését tekinti sikernek – magyarázza.

A nép védi meg az országot, a Fidesz csak vezeti

Akkor is meg lehet támadni pénzügyileg egy országot, ha a lakói kiszolgáltatottak – mondta Kósa. Szerinte a Medgyessy-kormány devizacsapdába csalta a lakosságot, de mára ebből a szempontból is biztonságban van az ország.

2014-ben azonban megindult az „invázió”, vagyis a migráció, ami szervezett, és jól kimutatható gazdasági érdekek fűződnek hozzá, Soros György. A görögök nem tudják megvédeni országukat, pedig a hadseregük sokkal erősebb, mint a miénk, mert gazdasági értelemben ki vannak szolgáltatva, ha lezárják a határokat, porig rombolják őket pénzügyi eszközökkel – fejtegeti a frakcióvezető.

Szerinte senkinek ne legyen olyan illúziója, hogy az embertömeg csak keresztül akar menni rajtunk, az Olaszországba érkezők nem mennek tovább, köszönik szépen, jól megvannak ott. Amíg a Fidesz kormányoz a KDNP-vel, addig az országot biztosan meg fogják védeni – mondta Kósa. Taps.

De még folytatja: nem valaki ellen harcolnak, hanem azokért, akik mögöttük vannak, a magyar emberekért. Megköszönte a nemzeti konzultációban megnyilvánuló szolidaritást. A nép védi meg az országát, mi csak vezetjük – mondta.

Nincs fincogás

Azért tudjuk megvédeni a határokat, azért tudunk ellenállni az inváziónak, mert az ország pénzügyi értelemben támadhatatlan – mondta Kósa. Szerinte senkinek nincs esélye arra, hogy pénzügyi támadást intézzen ellenünk. Az unió nem tud bennünket FINCOGTATNI a túlzottdeficit-eljárással, csökken a külső adósságállomány, és az adósság kevesebb mint 25 százaléka van külföldieknél. Végre kimondta Soros György nevét: kétszer támadta meg az OTP-t.

MTI

Tudjukki

Kósa Lajos következik. Volt nekünk olyan miniszterelnökünk, aki esküt tett, hogy megvédi az országot, de arra, hogy korábban a megszálló oroszok mellett harcolt, azt mondta, „na és?”, utalt a néhai Horn Gyulára. Szerinte Orbán Viktor az, aki ezt az esküt nagyon komolyan, szó szerint veszi, ám amikor letette, akkor még a gazdasági kiszolgáltatottságra vonatkozott. Az országot gazdasági erővel, pénzügyi eszközökkel is meg kell védeni – mondta.

És már el is jutottunk az első sorosozásig, de a milliárdos nevét nem mondta ki Kósa. Sajnos a tőzsdecápák olyanok, hogy még az se tartja őket vissza, ha magyar származásúak, mert a pénz nagy úr – mondta. Értetlenségét fejezte ki, hogy minek több pénz annak, akinek már egyébként is van huszonvalahány milliárd dollárja.

Semjén nagyon büszke, mert

73 év óta soha nem volt olyan befolyásos a KDNP, soha nem volt akkora súlya, értékhatalmi ereje, mint ma, Európa legkereszténydemokratább kormányában.

Megérti a muszlimokat

Több mint kétszáz éve olyan jakobinus, szabadkőműves ideológia uralkodik, ami tudatosan rombolja a kereszténységet, emiatt szellemi vákuum van Európában – mondja Semjén. Szerinte ahhoz, hogy meg tudjuk védeni magunkat, szükséges a spirituális megerősítés.

Európa nyugati része devianciát propagál, a muszlimok részéről érthető ennek megvetése Semjén szerint. Büszke rá, hogy olyan alaptörvénye van Magyarországnak, ami hangsúlyozza a keresztény értékeket, és Szent István örökségét állítja az ország elé.

MTI

Semjén nem tesz hajléktalanokat a fürdőszobájába

Semjén Zsolt szerint a józan észről, életösztönről és önvédelemről tett tanúságot a nemzet. Meg kell állítani a migrációt, biztosítani kell a magyar családok feltétlenségét, és meg kell erősíteni a keresztény identitást.

Buda bevételével példálózik – a városnézőként beszivárgó törökök foglalták el Buda várát, amíg Szulejmán kávézni hívta a magyarok vezetőit. A török megszállást nem tudtuk kiheverni, nem tudjuk kitölteni Buda várát. Semjén szerint ez történik például Franciaországgal, de mi, magyarok, csehek, lengyelek, szlovákok meg akarunk maradni, meg akarjuk őrizni észjárásunkat és hagyományainkat.

A migrációban Semjén szerint a legveszélyesebb, hogy nem visszacsinálható. Arra, hogy keresztény emberként nem kellene-e befogadni a világ szegény részeiről érkező embereket, Semjén szerint az a válasz, hogy elsődleges kötelességem a családom, majd rokonaim, barátaim, a nemzet, és végül mások felé van.

Semjén azt mondja, jövedelme egy részét a szeretetszolgálatnak adja, hogy segítsék a hajléktalanokat, de az elmebetegség lenne, ha húsz hajléktalant betenne a fürdőszobájába. Szerinte sokkal több segítséget adunk a közel-keleti keresztényeknek, mint más, nálunk gazdagabb nemzetek.

A kis tízmilliós ország megállította a migrációt, de akkor tudjuk az országot megvédeni, ha ezen túl olyan családpolitikát folytatunk, ami lehetővé teszi, hogy magyar gyerekek magyar családokban, magyar kultúrában nőjenek fel. Terület lakatlan még nem maradt, akármilyen kerítést építünk, ha nem születnek magyar gyerekek, nem fogjuk tudni megvédeni az országot – mondja a miniszterelnök-helyettes.

Csattanós válasz

Hidvéghi Balázs beszédére kapcsolt az M1 a Bálnába, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerint is átütő siker volt a nemzeti konzultáció, a választók támogatják azt a küzdelmet, amit a magyarok önrendelkezéséért folytat a kormány.

Odapörköl a balliberális médiának és a baloldaliaknak, akik próbálták ellehetetleníteni a konzultációt, de csattanós választ adtak azok, akik visszaküldték a kérdőívet, példátlan demokratikus sikernek nevezte az eredményt.

MTI

Ügyesen kérdezett a kormány, ezt mutatják az eredmények

  • 99,1 százalék szerint meg kell védeni a rezsicsökkentést, és ragaszkodni kell ahhoz, hogy Magyarország saját maga határozhassa meg a hazai energiaárakat.
  • 99,3 százalék szerint felügyelet alá kell helyezni az illegális bevándorlókat addig, amíg a hatóságok döntenek menekültkérelmükről.
  • 99,2 százalék szerint büntetni kell az illegális bevándorlást segítő tevékenységeket, így például az embercsempészetet.
  • 99,1 százalék szerint a külföldről pénzelt szervezetek regisztráltassák magukat, vállalva, hogy melyik ország vagy szervezet megbízásából és milyen céllal tevékenykednek.
  • 99 százalék szerint a magyar gazdaság jövőjéről továbbra is nekünk, magyaroknak kell döntenünk.
  • 99,1 százalék szerint ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy továbbra is a magyarok dönthessenek az adócsökkentésekről.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik