Szórakozás

Házasság első látásra: itt az első válás

Egy hete indult az RTL Klub-on a Házasság első látásra című reality. A műsor egyben egy szociális kísérlet is, ugyanis a jelentkezőket egy pszichológusokból és párkapcsolati szakértőkből álló szakmai csapat hallgatta meg. A tudományos módszereken alapuló teszteket követően megkeresték a jelentkezők tökéletesnek vélt partnereit, az első találkozásuk pedig maga az esküvő volt.

A szerelem első látásra azonban úgy tűnik, nem mindenkinél működik: az elsőként megismert házaspár ugyanis máris a válás mellett döntött.

Rita és Zoli négy hét után szakemberekkel összegezte a történteket, ám a párterápia sem segített nekik. Rita mondta ki a végső szót, de várható volt, hogy nem lesz örökké tartó szerelem az övék, mert a menyasszony már a lagzin sírva fakadt a nemtetszés miatt, a nászútjuk pedig egyenesen hátborzongatóra sikerült.

Mutatjuk a könnyes búcsút:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik