Belföld

Áder János után Strasbourghoz és Brüsszelhez fordul a CEU

A CEU kora délutáni sajtótájékoztatója után 16 órakor több száz hallgató gyűlt össze az egyetem egyik előadótermében.

Michael Ignatieff az interneten keresztül jelentkezett be Washingtonból, beszédét többször is vastapssal szakították félbe a diákok.

Elképzelni sem tudják, milyen jó érzés, hogy a telefonomra percenként érkeznek a biztató üzenetek

– fogalmazott a rektor.

Mint mondta, nem a CEU-ért harcolnak, hanem a magyar egyetemekért, az oktatás, kutatás és tanulás szabadságáért.

Kiemelte, az Európai Unió történetében ez az első eset, hogy egy ország megtámadja egy egyetem szabadságát. Törvényesen, békésen tesznek meg mindent érte, hogy abban az országban folytathassák tevékenységüket, amiért sokat tesznek.

Felhívta a hallgatók figyelmét, ő egyedül nem tudja megnyerni a harcot, ehhez össze kell fogniuk.

A CEU semmilyen körülmények közt nem fog bezárni. Elvisszük az ügyet Strasbourgba, Brüsszelbe, és bárhová, hogy segítséget kapjunk.

Fotó:24.hu/Bielik István

Liviu Matei rektorhelyettes ismét felsorolta az intézményeket, melyek szolidaritásukat fejezték ki a CEU-val. Kérdésre válaszolva elmondta, az egyetem álláspontja nem változott, továbbra sem szerveznek demonstrációkra, de senkit nem tartanak vissza attól, hogy részt vegyenek a vasárnapihoz hasonló tüntetésen.

Enyedi Zsolt elmondta, az Európai Unió minden bizonnyal nyomás alá helyezi majd a magyar kormányt, a CEU rektorának és elnökének pedig az Európai Parlament előtt lesz lehetősége felszólalni.

A parlament kedden szavazta meg a Lex CEU névvel csúfolt felsőoktatási törvénymódosítást, ami a jelenlegi formájában lehetetlenné tenné, hogy a CEU tovább működjön. A törvényt lényegi vita nélkül, egy hétnél rövidebb idő alatt erőltették át. A törvénymódosítás megkövetelné, hogy a CEU és a Közép-Európai Egyetem működése érdekében a magyar és az amerikai kormány kétoldalú szerződést kössön.

A törvénytervezetet végül úgy szigorították, hogy kifejezetten Donald Trump szövetségi kormányának kellene jóváhagynia. Ezt lehetetlen teljesíteni, mert a szövetségi kormánynak nincs hatalma oktatási kérdésekben, a CEU ügye New York Állam és a Middle States Commission nevű oktatásfelügyeleti egység alá tartozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik