Média

Mégis elindul Azurák Csaba új műsora a TV2-nél

Február 2-án most már tényleg elindítja a TV2 az 1/1 Azurák Csabával című műsort, amelyet tavaly őszre, majd január elejére ígért be a csatorna. Kész a promó, Azurák mégis kitart.

Az 1/1 Azurák Csabával logója
Az 1/1 Azurák Csabával logója

Bár a Magyar Idők című kormányközeli sajtótermékben korábban megjelent, hogy a HírTv-hez megy át Azurák Csaba a TV2-től, ez, ahogy forrásaink előre jelezték is, nem bizonyult helytállónak, ahogyan a Bors című bulvárnapilap azon információja sem, hogy az ATV-hez menne át Kálmán Olga helyére. Egyrészt azért, mert Kálmán Olgát végül Mészáros Antónia és Rónai Egon fogja helyettesíteni, másrészt azért, mert Azurák Csaba – legalábbis egyelőre – marad a TV2-nél. Február 2-án ugyanis most már aztán tényleg elindulhat új műsora, amit még tavaly tavasszal ígértek be neki, miután fel kellett állnia hírigazgatói és a Tényeknél betöltött műsorvezetői székéből Kökény-Szalai Vivien, Gönczi Gábor és Marsi Anikó érkezésekor. Tavaly augusztusban még 2016 őszére ígérték a műsort, aztán január eleji dátumról beszélt Azurák egy újságban, ám végül egy harmadik időpont is meghiúsult, mivel nem készült el a szükséges stúdiódíszlet határidőre. Pedig ekkor már a műsorújságban is szerepelt a műsor időpontja. A műsor helyett végül az NCIS című sorozatot adta le a TV2 a meghirdetett idősávban.

Kész a műsor előzetese

Ha viszont ilyen előzmények után még hinni lehet a TV2-nek, akkor fontos fejlemény, hogy ma arról tudatta a csatorna a sajtót, hogy február 2-ától csütörtök esténként tényleg jelentkezik majd az 1/1 Azurák Csabával. Hogy ezúttal komolyan is gondolják, azt egy műsorelőzetes, az új műsorlogó és az is alátámasztja, hogy Azurák újra interjút adott a témáról, méghozzá ezúttal a Mokkának.

Azurák itt műszaki okokkal magyarázta a folyamatos csúszást, és azt mondta, örül, hogy újra dolgozhat.

Íme a műsor előzetese

A tájékoztatás alapján a műsor egy olyan véleményformáló, gyakorta exkluzív interjúkat-riportokat is bemutató műsor lesz, amely az ígéret szerint “sokszínű témaválasztásával, izgalmas riportjaival igyekszik kiszolgálni a nézőket, olykor szórakoztató, olykor elgondolkodtató módon”.

Azurák Csaba hozzátette:

Nagy izgalommal várom, hogyan fogadják a nézők az 1/1-et. Hatalmas lehetőségnek tartom, hogy a saját nevemmel fémjelzett háttérműsorom lehet a TV2-n. Az esti műsorsáv pedig lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit mélyebb, elemzőbb riportok is helyet kapjanak a stúdióbeszélgetések, esetenként hosszabb portrék mellett.

A műsorvezető a csütörtök esténként jelentkező adásokban a stúdióvendégekkel a heti aktuális közéleti kérdésekre keresi majd a válaszokat, állítólag mindezt kreatívan, kíváncsian. A riportok pedig olyan embereket, sorsokat, helyzeteket dolgoznak fel és mutatnak be, melyek meghatározzák a nézők mindennapjait.

A műsor a TV2 főcsatornán lesz látható.

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik