Szórakozás

Pataky Attila rákos daganatáról, és csodával határos gyógyulásáról vallott

“Kevesen tudták – csak a szűk környezetem -, hogy számomra a tavalyi év elmondhatatlan és elképzelhetetlen szenvedéseket hozott” – olvasható Pataky Attila nyilatkozata a Story legfrissebb számában. A rocker ugyanis elárulta, egy barátjában való hatalmas csalódás után vastagbélrákot diagnosztizáltak nála, amitől nyilván először “jéggé dermedt”, de hamar úgy döntött, nem vállalja a műtéteket, hanem lelki gondjai gyógyításával oldja meg a helyzetet.

“Fohászkodtam a Teremtőhöz, mindenkihez, mindenhez, akihez és amihez tudtam” – meséli az énekes, aki egyebek közt spirituális barátai, egy táltos, és az agykontroll segítségét vette igénybe a gyógyuláshoz, ami elmondása szerint hosszas és fájdalmas folyamat volt ugyan, de úgy érzi – és állítólag eredményei is ezt mutatják – sikerült leküzdenie a kórt.

“Novemberben elmentem MRI-re, és a teremtő Istennek hála, azt mondták, csoda történt, teljesen eltűnt a daganat. Az MRI teljesen negatív lett. Tudom, hogy  megnyerem ezt a csatát!” 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik