Élő Foci

Vb-selejtező: Örülhetünk a döntetlennek Feröer-szigeteken

A sikeres Eb-szereplés után a magyar válogatott Feröer-szigetek ellen nyitotta a vb-selejtezőt, méghozzá idegenben. A rossz időjárási körülmények között, műfüvön rendezett összecsapáson gyenge teljesítményt nyújtott Bernd Storck együttese, nem érdemeltek győzelmet a mieink.

Az első félidőben egyetlen épkézláb akciója sem volt a válogatottnak, a hazaiak pedig többször zavart tudtak okozni a védelmünkben. A betömörülő hazaiakat nem sikerült feltörni, többek között azért sem, mert széljátéka gyakorlatilag nem volt a csapatnak.

A második félidőben egy hangyányit javult a játékunk, de igazán nagy gólhelyzetet csak a legvégén sikerült kialakítani. Akkor pedig már vezethetett volna is a vendéglátó, de a 86. percben a kapufát találták el.

A mi meccslabdánkat a csereként beálló Stieber hagyta ki, aki a kirobbanó Nielsen kapusba lőtt a 89. percben.

Nagyot kell javulni az októberi, Svájc elleni hazai mérkőzésig.

Eredmény – Labdarúgás, vb-selejtező, B csoport, 1. forduló

Feröer-szigetek – Magyarország 0-0 
Tórshavn, Torsvollur, vezeti: Vincic (szlovén)

Feröer-szigetek: Nielsen – Hansen, Gregersen, Nattestad, Davidsen – Benjaminsen, Hansson (Vatnsdal 90+1.) – Vatnhamar, Hendriksson, Joensen – Edmundsson

Magyarország: Gulácsi – Fiola, Guzmics, Lang, Kádár – Nagy Á. – Dzsudzsák, Elek Á., Kleinheisler (Stieber 80.), Németh K. (Nikolics 70.) – Priskin (Szalai 27.)

Sárga lap: Benjaminsen (54.) ill. Kádár (11.), Kleinheisler (42.), Fiola (80.)

Elek lőtt épphogy fölé

Húsz méterről lőhetett a DVTK középpályása, de centiméterekkel fölé ment a próbálkozása.

Megnyerhettük volna!

Szalai lövését blokkolta egy védő, de pont Stieber elé pattant a labda, aki a kirobbanó Nielsen kapusba bombázott. Utána Dzsudzsák még élesen belőtte középre, de abból nem lett semmi.

Feröeri kapufa

A középre ívelt labda az egyik feröeri elé pattant a labda, aki a jobb oldali kapufát találta el.

Végre valami!

Nagy indította egy labdaszerzés után Nikolicsot, ő középre tette, de Szalai nem tudta a kapu felé irányítani a labdát.

Nikolics azonnal akcióban

Sikerült gyorsan járatni a labdát, a támadás végén a nemrég beállt csatár lőhetett, de Nattestad bele tudott lépni.

Közben vezetnek a lettek is

Andorrában Sabala szerezte a balti válogatott gólját. 60 perc játék után Andorra-Lettország 0-1 és Svájc-Portugália 2-0.

Újfent Feröer veszélyeztet

Benjaminsen ívelte be a védők mögé a labdát. Gulácsi remek ütemben mozdult ki, így felszedte a berobbanó Hendriksson elől.

Ők segíthetnek a kispadról

Korhut, Bognár, Böde, Bese, Kalmár, Nikolics, Stieber, Korcsmár és Vida ül a kispadon a két kapustartalék, Dibusz és Megyeri mellett.

Véget ért az első félidő

Játszott már ennél sokkal jobban a válogatott, ennél sokkal több kell a második félidőben. Gulácsinak több dolga volt, mint a feröeri kollégájának. A védekező csapatot a szélen lehetne megbontani, de szélsőjátékunk gyakorlatilag nincs. Bízzunk a jobb folytatásban.

Végre egy magyar lehetőségecske

Dzsudzsák emelte be a védelem mögé a labdát, melyre Kleinheisler el is indult, ahogy Nielsen kapus is. A hazai portás nem állt a helyzet magaslatán, kicsúszott a kezéből a labda, de Szalai mellé lőtt.

Olvasói sztorik