1956

Novemberig tartó programsorozattal emlékezik ’56-ra az Opera

Egész november végéig, négy különböző helyszínen, három ősbemutatóval, musicallel, hangversenyekkel és képzőművészeti kiállításokkal készül az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának megünneplésére a Magyar Állami Operaház.

A programsorozat két ’56-os vonatkozású opera egy estés műsorra tűzésével veszi kezdetét.

  • A bánya az 1956-os magyarországi események inspirációira íródott, egy bányaomlás következtében a föld alatt rekedt munkások történetén keresztül mesél a diktatúra ellen lázadó közösségről.
  • A finn zenemű mellett a Déry Tibor–Makk Károly–Bacsó Péter Szerelem című filmje alapján íródott azonos című darab ősbemutatóját is ezen az estén tartják.

A Szerelem a Magyar Állami Operaház és az 1956-os Emlékbizottság meghívásos pályázatának díjnyertes alkotása, melynek kapcsán Schmidt Mária, az Emlékbizottság elnöke így nyilatkozott:

Az Opera példát mutat: ha a legnagyobb nemzeti kulturális intézmények maguk is felidézik a forradalmat, az jelentőséggel bír minden ember és a kisebb kulturális szervezetek, intézmények számára is. Nagy dolognak, fontos ügynek tartom, hogy a hatvanadik évfordulón művészeti alkotások születnek 1956-ról. Balog Zoltán miniszter úr ezért is kezdeményezte, hogy szülessen ’56 tematikájához kapcsolódó kortárs opera.

Szerelem illusztráció

A két opera egy estén összesen négy alkalommal látható az Operaházban Bogányi Tibor vezényletével. Bemutató: október 21.

  • Az évforduló előestéjén rendezik meg az Erkelben a Cziffra1956 című hangversenyt, amelyet a Budapesti Filharmóniai Társaság Cziffra György emlékének ajánl.

Az október 23-án négy helyszínen tart előadást az Opera.

  • Este az Operaház nagyszínpadán látható az Állami Díszelőadás.
  • 23 órától tekinthető meg az 1956-os forradalomnak emléket állító, Kádár utolsó beszéde című dokumentumjáték, melynek ősbemutatója és további kilenc előadása az Operaház nézőtere alatti térben, az ún. trapézpincében lesz.
  • A musicalirodalom első 56-os alkotása a jubileum kapcsán most újra meghallgatható, ezúttal végre színházi kulisszák között, az Erkel Színházban.  Az 56 csepp vér a Székesfehérvári Vörösmarty Színházzal közös produkcióban jön létre. Két alkalommal, október 23-án és 31-én látható.
  • Ugyancsak október 23-án, Kassai polgárok címmel rendeznek gálaestet a kassai színházban, amelyet a felvidéki magyarok béreltek ki e jeles alkalomra, az Opera pedig reprezentatív magyar gálaműsorral készül.

Október 24-én már New Yorkban, az ENSZ-székház Közgyűlési termében képviselteti magát az Opera, zenekara és jeles művészei által. Az ENSZ világnapján rendezett gálaesten Szennai Kálmán vezényletével Erkel, Kodály és Liszt művei mellet felhangzik Brahms Magyar táncok-sorozatának két darabja is. Az énekes szólisták: Rost Andrea és László Boldizsár.

A megemlékezés jegyében szervezett programok egészen november 4-ig, a szovjet beavatkozás évfordulójáig tartanak.

  • Az Erkel Színházban az áldozatok emlékére ekkor hangzik fel az 56-os rekviem címmel aposztrofált koncert.
  • Az ’56 utáni megtorlásról szóló Sír a téli éjszaka című daljáték a Jókai utcai Zenekari Centrumban látható: november 3-án és 4-én.
  • Az Opera, profiljához illeszkedő zenés kínálata mellett két képzőművészeti kiállítással is igyekszik hangsúlyossá tenni az ’56-os programsorozatot. Az egyik ilyen különleges tárlat az 1956 cigány hősei címmel megvalósuló fotókiállítás lesz, amely október 22-től november 4-éig lesz látható az Erkel Színház előcsarnokában.
  • A Forradalom, feketén-fehéren című Ács József Ferenc-emlékkiállításon pedig 25 alkotást mutatnak be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik