A világháborút megelőző évek filmes aranykorának teátrális, népszínházasan modoros, ámde kétségkívül sikeres és szórakoztató alkotásai és a világégés roppant pusztításának hellyel-közzel való kiheverése után, 1953-ban, a Nagy Imre-kormánnyal egyfajta politikai és kulturális olvadás érződött, és a magyar film tematikailag és stilárisan is új utakra lépett. Egy, Fábri Zoltán, Makk Károly, Révész György, Várkonyi Zoltán és Máriássy Félix nevével fémjelzett, fiatal alkotógeneráció kezdte bontogatni a szárnyait, amely évtizedekre meghatározta a filmművészetet. Az olyan sztárokat, mint Kabos, Jávor és Karády felvonultató, ám mégiscsak stilizált és sztereotip háború előtti filmek után az ötvenes években a természetesség lett a mottó, a magánéleti konfliktusokat sokkal realisztikusabban, szinte megfigyelőként kezdték ábrázolni a filmesek, számos újdonságként ható formai ötlettel.
Makk Károly első zajos sikerét 1954-ben, a Liliomfival aratta, ezt a habkönnyű, biedermeier vígjátékot is zabálták mindenfelé a világban. Várkonyi Zoltán színészként és rendezőként egyaránt alkotott filmen és színházban is, ő 1954-ben készítette addigi legnagyobb sikerét, a Simon Menyhért születését.
Eltüsszentett birodalom
Az októberben kirobbant forradalmi események előtt 1956-ban nagyjából minden ment a megszokott kerékvágásban, legalábbis a felszínen ez látszott. A pékek kenyeret sütöttek, a tanárok tanítottak, a filmrendezők forgattak. Ranódy László a Szakadékot, Jancsó egy dokumentumfilmet, Mészáros Márta az Országutak vándorát.
Branovich Tamás az Eltüsszentett birodalom című ártatlannak tűnő mesefilmen dolgozott Soós Imrével, Krencsey Marianne-nal és Garas Dezsővel. A történet mindenki számára jól ismert: Nekeresd országban egy ostoba és gonosz király uralkodik, aki törvénybe iktatja, hogy amint eltüsszenti magát, országa valamennyi alattvalójának kötelessége mondani, hogy „adjonisten, egészségére”, máskülönben halállal lakol. A szegény juhász bezzeg nem hajlandó erre, el is viszik a király elé, ahol csodafurulyájával móresre tanítja a zsarnokot, és jól nevetségessé teszi. Gyerekek remekül szórakoztak mindig is az egyszerű kis történeten, de nem úgy az országban regnáló, paranoiás hatalom. Vélt és valós áthallásai miatt az 1956. augusztusára tervezett bemutató minden magyarázat nélkül elmaradt, a filmet évtizedekre dobozba zárta a politika.
Az Eltüsszentett birodalom című mesefilmben. (Fotó: Central Médiacsoport Archívum)
Fábri, Gertler, Makk
A forradalom évében forgatta Fábri Zoltán a Hannibál tanár úr című filmjét, amelynek főhőse, a jelentéktelen külsejű, teljesen apolitikus kisember, Nyúl Béla gimnáziumi tanár egy teljesen ártalmatlan szándékkal írt, Hannibálról szóló tanulmánya miatt a fajvédő demagógia támadásainak középpontjába kerül, és ez a halálát okozza. A filmet nem tiltották be.
Makk Károly Mese a 12 találatról címmel a könnyedebb vizeken evezett ebben az évben is, a szocialista kisemberek tragikomikus helyzeteit ábrázoló film nem lett életműve koronája. De legalább nem tiltották be ezt sem.
A papáról persze kiderül, nincs egy vasa sem, de addigra már jó pár helyzetkomikumot szül a félreértés. Talán az volt a film szerencséje, hogy a vígjátéki eszköztára miatt lehetett úgy értelmezni, hogy kigúnyolja az idegenbe, az imperializmusba szakadt disszidenst, pedig az őt messiásként váró, majd csalódottságukat leplezni kényszerülő itthon maradottakkal is megteszi mindezt.
Keserű igazság
Várkonyi Zoltán is aktívan tevékenykedett 1956-ban, azonban a Keserű igazság című filmjének bemutatóját nem érhette meg, mivel csak 1986-ban, a forradalom harmincadik évfordulóján vették elő a dobozból, ahová évtizedekre zárták.
Várkonyi filmje a forradalmat megelőző feszült időszak kellős közepén, ’56 júliusában készült korabeli, a sajtóban megjelent leleplező cikkek alapján. A sztori középpontjában álló építőipari igazgató presztízsből, a látszatsiker miatt és talán félelemből is kitart egy hibás konstrukciójú építkezés mellett, ami tragédiával végződik. A rendező vészterhes atmoszférát teremtett a konfliktus köré, és kiélezett dramaturgiával létrehozta az első igazán őszinte és leleplező filmet, a maga kiábrándító és felháborító valóságában mutatva be a valóságidegen kádervilágot, a szocializmus visszásságait. A film annyira radikálisra sikerült, hogy a cenzúra nem tudott mit kivágni belőle, így jó időre betiltották a Bessenyei Ferenc, Gábor Miklós és Ruttkai Éva szereplésével készült filmet.
A megtorlás éveiben
Az 1956-os forradalom leverése után a filmiparban nem voltak olyan sorozatos és sokszor kegyetlen megtorlások, mint a kulturális élet más területein – nem is beszélve a nem kulturális ágazatokról.
A lázadó csillagszemű juhászokat nem tűrhették, ahogy a leleplezést sem. Az alkotók nem kerültek tiltólistára, karrierek nem törtek látványosan derékba, Várkonyi is roppant színes karriert futott be többek között az Egri csillagok megaprodukciójával. Ám a Keserű igazság végső jelenete, amikor az emberéletet követelő betonsiló összedől, mindig emblematikus jelentőségű marad.
