1956

Egy édesanya válasza 1956. október 23-ra

L.A.
L.A.

2016. 10. 05. 08:38

K.R. monogrammal írt a Magyar Nemzet október 30-i számába egy édesanya a forradalom mindennapjait átható gyakorlati, gyermekekkel kapcsolatos problémákról.

A forradalom napjaiban az óvodás és kisiskolás gyerekekre kevés odafigyelés és türelem jutott, teljesen érthető módon. A szülők idegesek, nyugtalanok: aggódnak távollevő szeretteikért, az izgő-mozgó apróságokat pedig nehéz a lakásokban lecsendesíteni.

Hiába a tilalom, hiába az idehangzó puskalövés. Rolleres kisfiú szalad a járdán és a sarokról óvatosan bekukkant a keresztutcába. A másik jobbra-balra pislog a kapuba, majd egy óvatlan pillanatban rúg egyet a rongylabdán. Nem lehet őket a házban tartani – írta a lapba egy fővárosi édesanya.

Sok helyen a lakóbizottságok segítettek a kisgyermekes édesanyáknak élelmiszert vásárolni, hiszen ha nem kell a picikkel sorban állni, már könnyebb a helyzet. Vagy nagyobb lányok álltak össze egy-egy házban a kisiskolásokkal a leckét gyakorolni.

K.R. azonban felhívta a figyelmet az ezeknél is sokkal nehezebb szülői feladatra: a gyermekek szakadatlanul kérdeztek őket a forradalomról, a felnőttek pedig nem tudtak vagy nem akartak nekik felelni.

…meg kell tudniuk, hogy hazugságot hitettek el velünk és mi elhittük a hazugságot…. Hazudtak nekünk, mi hazudtunk magunknak és hazudtunk sajnos nekik is. …Kezdjük az új életet egyszerű és őszinte szavakkal.

Szeles Erika története

Szeles Erika egy idősebb barátjával ment le először a felkelők közé, ott tanulta meg használni a géppisztolyt. A mindössze 15 éves lányt, a barátai november elsején meggyőzték, hogy túl fiatal még a harchoz. Mivel az oroszok már a főváros felé tartottak, ezért Erika letette a fegyvert, Innentől önkéntes ápolóként segítette a sebesültek ellátását. Akkor is a Vöröskereszt ruhája volt rajta, amikor november 8-án, egy sebesült forradalmárhoz rohant a Blaha Lujza téren. Ekkora egy szovjet géppisztolyból lőni kezdtek rá. Szeles Erika 15 éves volt.

Fotó: Getty Images Hungary

Olvass még 1956-ról!

fotó: Fortepan

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.